Mélyrepülésben a dollár
Sosem látott mélyrepülésbe kezdett a dollár Bagdadban: az amerikai fizetőeszköz értéke két nap alatt 60 százalékára csökkent, s zuhanása miatt szinte megbénult a kereskedelem az iraki fővárosban.
Dátum: 2004-01-15 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:06.120551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Míg korábban egy dollárért 1650 dinárt adtak a pénzváltók, mostanra már csak 1000 dinárt ér. Az üzletek egy része nem nyitott ki, más kereskedelmi egységekben nem fogadják el a dollárt - jelentette Peremiczky Attila újságíró az iraki fővárosból. - Alig egy nap alatt több pénzt vesztettem, mint a háború óta összesen - mondta el egy telekommunikációs cég tulajdonosa. - Május óta gyakorlatilag mindenki dollárban fizet. Dollárban állapítottuk meg az árakat. Most azonban, hogy a fizetések szinte egyik óráról a másikra elértéktelenedtek, vissza kell hogy térjünk az iraki dinárhoz, ez azonban kedvezőtlenül érinti korábbi, fizetőképes vásárlóinkat, akik az iraki amerikai közigazgatástól dollárban kapják fizetésüket. - Normális körülmények között kétnaponta váltottam iraki dinárra a bevételt. Most óránként kell figyelnem az árfolyamot, hiszen mind a helyi alkalmazottak fizetését, mind pedig a járulékos költségeket iraki dinárban fizetjük, s amíg egy alkalmazottunk fizetése szeptemberben csupán 50 dollár volt (akkor ez közel egymillió iraki dínár volt), addig mára szinte egyik napról a másikra 100 dollárra emelkedett. Rengeteg, a háború után újjáéledt vállalkozás dollárra alapozta működését, s ha a mostani tendencia folytatódik a kis-, és középvállalkozások bezárhatják a kapukat, ez pedig tragikusan érintené az egyébként is a léthatáron tengődő, javarészt egy fizetésből élő családokat. A dollár mélyrepülése tragikus helyzetbe hozhatja azokat, akik járandóságukat az amerikai hatóságtól vagy valamely dollár elszámolású segélyszervezettől kapják. Így válságossá vált azoknak a családoknak élete is, amelyekben a családfenntartó a Szaddam-rezsim idején hivatásos katonaként, viszonylag jó életkörülményeket tudott teremteni. - A háború után 60 dollárban állapították meg a járandóságunkat. Ez az összeg akkor valamivel több mint 110 ezer iraki dinárnak felelt meg - mondta Szamer Musztafa százados. - Négy gyermekem van. Hatan élünk egy fizetésből. A ház, amelyben lakunk 55 ezer dinár havonta. Ha a napokban megkapom a fizetésemet, 5000 dinárunk marad egy teljes hónapra. Munka az ígéretek ellenére nincs, a lakbért fizetni kell, különben az utcára kerülünk. A civil szféra tragikus anyagi helyzete eddig sem volt ismeretlen Irakban. Arra azonban senki nem számított, hogy a hivatalos szervekkel együttműködő, az iraki rekonstrukcióban szerepet vállaló cégek is katasztrofális helyzetbe kerülhetnek. - A korábbi tendereknél következetesen dollárt használtunk a pénzforgalomban - mondta el ki Halil Suker jordániai üzletember, a szövetségesek ideiglenes közigazgatásával együttműködő Jordanian Peacebridge tulajdonos igazgatója. - A teljes költségvetés dollárban készült minden projekt esetében, s csak bizonyos járulékos költségeket kalkuláltunk dinárban. Ilyen költség a helyi alkalmazottak munkabére és egyéb járulékaik. Nos, ha akkor egy tolmács fizetését havi 120 ezer dinárban - azaz mintegy 60 dollárban állapítottuk meg - az mára közel a duplájára emelkedett. Ha ez a tendencia folytatódik, a projektek jelentős része finanszírozási problémák miatt leáll, s a következmények beláthatatlanok. A dollár elértéktelenedését eddig sem az Irakot jelenleg irányító amerikai hatóság, sem az iraki pénzügyminisztérium nem kommentálta. Egyes üzleti körökből származó információk szerint a dollár árfolyamesését az okozta, hogy egyes közel-keleti bankok nagy méretű dinárfelvásárlásba kezdtek. Egyelőre még csak sejteni sem lehet, hogy mikor stabilizálódhat a helyzet, szkeptikus vélemények szerint azonban a dollár a következő napokban akár szeptemberi értékének negyedére is zuhanhat.
MTI - fidesz.hu