A vállalkozások megsegítéséért
A Fidesz a vállalkozók versenyképességének javítása érdekében kidolgoz egy csomagot, amely törvénymódosításokkal, országgyűlési határozati javaslatok parlamenti elfogadásával lenne megvalósítható - közölte Sümeghy Csaba csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-01-15 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:08.726082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szeretné például elérni, hogy 2005-től a vállalkozásokat terhelő helyi iparűzési adó felső határa egy százalék legyen - mondta a fideszes országgyűlési képviselő, kezdeményesüket ismertetve.
Az ellenzéki politikus kitért arra, hogy az európai uniós csatlakozásig csupán négy hónap van hátra, ami nagyon kevés ahhoz, hogy a kormányzat tegyen valamit a magyar vállalkozók helyzetbe hozásáért.
Sümeghy Csaba kritizálta azt is, hogy a 900 ezer magyar vállalkozó közül csupán 20-25 ezer részére szervezett a kabinet a csatlakozás kapcsán felvilágosító képzést.
Rámutatott, a szomszédos Ausztria integrálódása idején az osztrák vállalkozók 92 százaléka vett részt uniós képzésen, és a csatlakozás után így is kénytelen volt 12 százalékuk megszüntetni vállalkozását.
Sümeghy Csaba bírálta a miniszterelnököt, mondván, "a gazdaságpolitika hiányáért" nem a gazdasági tárca, hanem a kormány és annak feje, Medgyessy Péter a felelős.
A politikus 2003-at a "semmitmondások", 2004-et a "blöffök" évének nevezte.
MTI - fidesz.hu