A Fidesz az orvosi kamara mellett
A Fidesz szerint az egészségügy jelenlegi helyzetében indokolt lenne az orvosi kamara által kért nemzeti kerekasztal összehívása, annak céljai azonban eltérnek az MSZP által kezdeményezett kerekasztal céljától - szögezte le a Fidesz egészségügyi kabinetje csütörtöki közleményében.
Dátum: 2004-01-15 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:09.980303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Úgy látjuk, hogy az MSZP által indítványozott nemzeti kerekasztal összehívása nem az orvosi kamara által szorgalmazott célt szolgálja" - áll a közleményben.
Kárpáti Zsuzsa MSZP-s képviselő korábbi közlése szerint az egészségügy átalakításáról szóló párbeszéd három témája az ágazat szerkezete, finanszírozása, illetve a társadalombiztosítási alapok felügyelete lenne. Szerdán a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége és a Magyar Kórházszövetség, valamint egyéb orvosszakmai szervezetek részvételével zajlott megbeszélést követően Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta, kezdeményezik a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal létrehozását. A Fidesz egészségügyi kabinetje úgy véli, nehéz konszenzust kovácsolni akkor, amikor Draskovics Tibor pénzügyminiszter-jelölt 120 milliárd forintos megszorító csomag társaságában jelenti be az egészségügyi reform szándékát. Ugyanakkor a Fidesz a jövőben is részt vesz minden olyan egyeztetésen, amely az egészségügy problémáira igyekszik megoldást találni.
MTI - fidesz.hu