Tiltakozás az újabb adónem ellen
Mintegy 200 használtautó-kereskedő nevében a regisztrációs adó bevezetése elleni tiltakozó petíciót adták át csütörtökön Máté Dánielnek, a Pénzügyminisztérium sajtófőosztály-vezetőjének.
Dátum: 2004-01-15 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:11.907404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fojt Attila, a Rekord Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a használtautó-kereskedők azt kérik a Pénzügyminisztérium vezetésétől, hogy a regisztrációs adó bevezetéséről szóló törvény február 1-jei hatályba lépését az eredetileg tervezett május 1-jére módosítsák, és ha már megfizették az autó után a fogyasztási adót, akkor ne kelljen regisztrációs adót is fizetni. Véleményük szerint ha a törvényt változatlan módon vezetik be, nem fog teljesülni az ez évre kitűzött 61,3 milliárd forintos regisztrációs adóbevétel. Számításaik alapján a várható adóbevétel 40-42 milliárd forintra fog csökkeni, így a hiány a tervezet és a teljesülés között elérheti áfával együtt a 25-27 milliárd forintot. Az adóbevétel csökkenésének egyik oka, hogy a környezetvédelmi előírások ez évtől szigorodtak és az úgynevezett Euro 3-as környezetvédelmi besorolású járművek hozhatók be külkereskedelmi forgalomban. Ezek a gépkocsik jelentős része 2002. január 1-je után gyártott, míg kisebbik hányada 1999-2001. között előállított. Az eddigi 1996-os évjárat-korlátozással szemben ezek a fiatalabb járművek sok esetben többszörös tőkebefektetést igényelnek a használtautó-importőrtől, emiatt a behozott darabszám látványosan csökkeni fog, mint ahogy csökkent már 2003-ban is az évjárat-korlátozás bevezetésével. Fojt Attila utalt arra, hogy a múlt évi 70 ezer használtautó-behozatalhoz viszonyítva az idén várhatóan mindössze 40-45 ezer használt gépjármű importjára lehet számítani.
Máté Dániel ígéretet tett arra, hogy a petíciót továbbítja Pénzely Márta illetékes főosztályvezetőnek. A sajtófőosztály vezetője közölte azt is, hogy a PM átnézi a kereskedők által benyújtott petíció számításait, és ha azokat indokoltnak tartja, akkor elképzelhető, hogy egyeztetést kezdeményeznek az illetékes szaktárcákkal, elsősorban a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, továbbá a Közlekedési Főfelügyelettel.
Fojt Attila kifejtette: a használtautókat importáló kisvállalkozások több szempontból is diszkriminatívnak tartják a február 1-jén bevezetendő regisztrációs adót, amely szerintük jelentősen emeli a használtautók árát.
MTI - fidesz.hu