Szita Károly a költségvetésről
Szita Károly csütörtökön Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy a kormány módosítja a költségvetést és "megfelelő összeget juttat az önkormányzatoknak". "Ha a kormány nem nyújt be az önkormányzatok számára előremutató, kedvező pótköltségvetést, akkor folytatódik a magyar falvak és városok eladósodása, vagyonfelélése" - vélte a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke.
Dátum: 2004-01-15 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:13.454748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki politikus az Állami Számvevőszék költségvetéssel kapcsolatos jelentését ajánlotta a kijelölt pénzügyminiszter figyelmébe, amely - mint mondta - csak az önkormányzati fejezetnél 100 milliárd forintos hiányt jelzett. Szita Károly véleménye szerint a legsúlyosabb problémát az önkormányzatok idei működőképessége és a közalkalmazotti bérek fedezethiánya jelenti. Súlyos gondnak nevezte, hogy a magyarországi települések "nem tudnak beruházni, s nem tudják elérni az európai forrásokat sem". Mint hozzátette, a települések többsége nem tud önerőt biztosítani a pályázatokhoz, s nem lesz elég tőkéje sem a beruházások előfinanszírozására. A fideszes politikus közölte, 2003-ban megduplázódott, 60 milliárd forintról 120 milliárdra nőtt az önkormányzatok hitelállománya; ezt a hitelt többnyire nem beruházásokra, hanem működési költségek finanszírozására vették fel a helyhatóságok. "Ugyanebben az időszakban 206 milliárd forint értékű vagyont értékesítettek" - tette hozzá, hangsúlyozva: már a nagyvárosoknak is egyre fogy az értékesíthető vagyona.
MTI - fidesz.hu