Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP-s kurátor a határon túli magyaroknak szánt pénzből dőzsöl?

Az MSZP által delegált kurátor vállalkozásától bérel ingatlant tavasztól az Illyés Közalapítvány (IKA). A költözésről a kurátorok jogszerűtlen módon, e-mailben szavaztak. Miközben a kormány több esetben csökkentette a határon túli magyaroknak szánt támogatásokat, az IKA SZDSZ-es titkárának négymilliós szolgálati autót és háromszor akkora fizetést szavaztak meg, mint elődjének.


Dátum: 2004-01-16 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:16.120935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet információi szerint a határon túli magyarok támogatására létrehozott, költségvetési pénzből működtetett Illyés Közalapítvány februárban elköltözik a Parlament közeléből egy tizenharmadik kerületi irodaházba. Az ingatlant bérbe adó vállalkozás résztulajdonosa és vezérigazgatója a közalapítvány MSZP-s kurátora. Jászkuti László - aki kérdéseivel a lapot az alapítvány vezetőihez irányította - a cégbíróság adatai szerint a többségi munkavállalói tulajdonban lévő Grafika Kereskedelmi Rt. vezérigazgatója. Az adófizetők pénzéből működő közalapítvány márciustól havonta bruttóban több mint négyszázezer forintot fizet a kurátora által vezetett vállalkozásnak. A döntést (melynél a jobboldali kuratóriumi tagok tartózkodtak) e-mailben szavazták meg, ám a távszavazást nem engedélyezi sem az alapító okirat, sem a közhasznúsági törvény.

***

A január 5-i rendkívüli kuratóriumi ülésen döntés született arról is, hogy a SZDSZ-es titkár, Laborczi Géza számára négymillió forint értékű autót vásárolnak és évi félmilliós költségtérítést is adnak a havi száznegyvenezer forintos juttatás mellé.

Az IKA korábbi titkárának javadalmazása havi ötvenezer forint volt, és nem rendelkezett sem szolgálati autóval, sem másfajta költségtérítéssel - sőt, megbízásának második felében a havi javadalmazását sem vette fel. Az új titkár így az idén több mint tízszeresébe kerül a határon túli magyarokat támogató alapítványnak, mint elődje. A lap információi szerint tavaly év végén egy másik, szintén vadonatúj autót is vásároltak az IKA-nak: a közel hatmillió forintos Opel Vectrát az irodaigazgató használja. A lap úgy tudja, az IKA-ban történtek miatt a névadó Illyés Gyula lánya egy időre felfüggesztette kuratóriumi tagságát.

Laborczi Géza kuratóriumi titkár a Magyar Nemzetnek elismerte az irodabérlet tényét, megjegyezve: takarékossági szempontokból és a jelenlegi bérlemény körüli bizonytalan helyzet miatt döntöttek a jó parkolási feltételeket biztosító, metróközeli új iroda mellett, amely a bekért bel- és külvárosi ajánlatok közül a legolcsóbb volt. A szolgálati járművel kapcsolatban elmondta: a titkárnak a döntések előkészítésében és végrehajtásában komoly szerep jut, neki pedig református lelkészként nincs saját gépkocsija.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek