Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kozma Péter: Jobb lehetne a szabolcsi emberek élete

Az államháztartás hiányának radikális növekedése megmagyarázhatatlan, ha ennek az összegnek csak töredéke jutott volna a mi megyénkbe, máris nagyobbat léphettünk volna előbbre, jobb lehetne a szabolcsi emberek helyzete - mondta Kozma Péter, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség megyei elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet kedden a párt nyíregyházi székházában tartottak.


Dátum: 2004-01-16 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:18.333179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez az év úgy kezdődött, ahogy a tavalyi végződött: semmivel sem lett jobb az ország helyzete - fogalmazott az elnök. Kozma Péter kijelentette: a pénzügyminiszter lecserélése önmagában semmit nem old meg, egyetlen személyt bűnbaknak kikiáltani hiba, hiszen ennél jóval többről, elhibázott gazdaságpolitikáról van szó. Ráadásul a pénzügyi tárca első emberét ismételten saját baráti köréből választotta a miniszterelnök, ami a Fidesz megyei elnöke szerint nem nevezhető szerencsésnek. Kozma Péter úgy véli: az államháztartás hiányának radikális növekedése megmagyarázhatatlan, ha ennek az összegnek csak töredéke jutott volna a mi megyénkbe, máris nagyobbat léphettünk volna előbbre, jobb lehetne a szabolcsi emberek helyzete.

- Bizalomra semmi ok, lényegi változások a magyar gazdaságban sajnos nem remélhetők - zárta szavait a megyei elnök, aki sérelmezte azt is, hogy az ellenzéki javaslatokat rendre figyelmen kívül hagyják, semmibe veszik a kormány tagjai.

Tóth András a parlament költségvetési bizottságának tagjaként elmondta: mára világossá vált, hogy a tavalyi költségvetés számai nem teljesülnek, az állam nagymértékben eladósodott, a kormányzást a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság jellemzi. Az állam túlzott mohósága, az újfajta terhek és adónemek bevezetése az állampolgárokat, a vállalkozókat és az önkormányzatokat egyaránt sújtja. Tóth András úgy látja, kettős világban élünk: a kormány kommunikácója nagyon jó, a valóság pedig nagyon rossz.

Kelet Magyarország

Kapcsolódó elemek