Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetni akarnak az egyetemisták?

Nem közeledtek az álláspontok azon az egyeztetésen, amelyen Magyar Bálint oktatási miniszter és az ELTE hallgatói önkormányzatának vezetői vettek részt tegnap. A normatívák csökkentése miatt a hallgatók elképzelhetőnek tartják, hogy tiltakozásul tüntetést szerveznek.


Dátum: 2004-01-16 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:19.673187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elfogadhatatlannak tartjuk a további drasztikus megszorításokat - fogalmazott Barthel-Rúzsa Zsolt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke azon a tanácskozáson, amelyet az oktatási miniszter és az ELTE hallgatói önkormányzatainak vezetői tartottak tegnap. Az ország legnagyobb létszámú egyetemén a hallgatók még decemberben aláírásgyűjtésbe kezdtek a felsőoktatási normatívák drasztikus csökkentése miatt.

Nagy Simon hallgatói önkormányzati vezető közölte: azoknál az összegeknél, amelyekből oktatni, bért, rezsiköltséget kellene fizetni, változatlanul jelen van a 10 százalékos csökkenés. Mint mondta, februárban kiderül, milyen órákat, szakokat kell megszüntetni. Szerinte várható az is, hogy a 120 milliárdos kormányzati megszorítás miatt a jelenlegi keret tovább csökken, ezért elképzelhetőnek tartja tüntetés megszervezését.

A diákok felvetették azt is, hogy az intézmények - a normatívák csökkentése miatt - további drasztikus intézkedésekre tettek javaslatot. Így például a szerződéses oktatók státusának meghoszszabbítását várhatóan nem tudják majd biztosítani.

Forrás: Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek