Akad, aki takarmányt sem tud vásárolni
Nehéz idők járnak a sertéstenyésztőkre, komoly veszteséget hozott nekik már a tavalyelőtti esztendő is, és az elmúlt év is. Úgy tűnik, hogy az uniós csatlakozás sem oldja meg a gondjaikat.
Dátum: 2004-01-16 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:20.291480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az elmúlt évet a sertéstartók 10-12 milliárd forintos veszteséggel zárták. Ez azért nagyon súlyos probléma, mert az előző évben is hasonló nagyságrendű veszteséget voltak kénytelenek elszenvedni. Ennek következtében olyan helyzet alakult ki, hogy a korábban mintegy 300 ezer ember, aki egyéni sertéstartással foglalkozott, közül 60-70 ezer abbahagyta a termelést, és most már ott tartunk, hogy a nagyüzemeknél is nagyon nagy problémák vannak. Több befejezte a sertéstartást, levágásra kerültek az anyakocák, és a termékenyítést nagyon sok helyen abbahagyták - nyilatkozta Tóth István, a Sertéstenyésztők Országos Választmányának titkára. - Ha összességében kell mondanom, sertésenként mintegy 3500 forintos veszteséget könyveltek el a termelők az elmúlt évben. Ennek az a következménye, hogy a termelők megélhetése egy részüknek teljesen megszűnt, más részük, aki "életben maradt", nem tudott felkészülni az európai uniós csatlakozásra a beruházások, a minőségi állattartási előírásokra való felkészülés tekintetében, és ez további versenyhátrányt okoz számukra.
- Nagyon nagy hiányosságnak tartjuk, hogy a mai napig nem ismertek az ágazatot érintő szabályozási és támogatási rendszerek. Az állami exportszabályozást minél hamarabb nyilvánosságra kellene hozni, ha lesz ilyen, és nagyon fontos az, hogy a termelőknek az elmúlt évben szerzett támogatási jogosultságot minél hamarabb kifizessék, ugyanis ennek a nagyságrendje hárommilliárd forint, ez még többletként hiányzik a termelőknél. Nem tudnak tulajdonképpen takarmányt vásárolni sem - mondta Tóth István.
Forrás: Magyar Rádió
fidesz.hu