Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az első takarékossági intézkedés: ingyenes szolgálati lakás a helyettes államtitkároknak

A Draskovics Tibor által bejelentett megszorító intézkedésekkel egy időben az állami vezetők újabb rétege, a helyettes államtitkárok is élhetnek a szolgálati lakás ingyenes igénybevételével. Az állami vezetők nem csekély fizetése mellé egyébként tetemes "természetbeni" juttatás is járul. Ráadásul mindez adómentesen.


Dátum: 2004-01-16 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:21.174697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikai vezetőknek, vagyis a miniszterelnöknek, minisztereknek, államtitkároknak külön juttatásként minden évben plusz egyhavi fizetés jár, a szabadságuk pedig negyven nap. Emellett hivatali lakásra, napidíjra, személygépkocsi-használatra, és a kormány központi üdülőjének használatára tarthatnak igényt.

A helyettes államtitkár havi fizetése 643 500 forint, a közigazgatási és a címzetes államtitkár bére 858 ezer forint, a politikai államtitkáré 658 300 forint, míg a miniszteré 849 420 forint. A miniszterelnök illetménye 1 millió 287 ezer forint.

A miniszterelnök a többi állami vezetőt megillető juttatásokon kívül a következőkre jogosult: rezidenciahasználat, két személygépkocsi, külföldi kiküldetés során kíséret és költségtérítés, valamint szükség esetén különjáratú légi utazás. Ha menetrendszerű repülőgéppel utazik, akkor azt első osztályon teheti.

Az állami vezetőknek hivatali lakás jár akkor, ha Budapesten vagy annak közvetlen vonzáskörzetében megfelelő lakással nem rendelkeznek. Hivatali lakás helyett lakásfenntartási térítést kérhetnek. Ennek az összege legfeljebb havi 70 ezer forint.

A hivatalos személygépkocsit az állami vezetők magáncélú utazásra is igénybe vehetik, mégpedig menetlevél vezetése nélkül. A miniszternek egy felső és egy középkategóriájú autó jár sofőrrel. Az államtitkárt és a helyettes államtitkárt egy felső középkategóriájú gépkocsi illeti meg, szintén sofőrrel. A helyettes államtitkárnak nem jár a hivatásos sofőr, de szükség esetén biztosítható a számára.

A kormány központi üdülőjének használata térítésköteles. A vezetővel üdülhet házastársa, gyermeke, annak házastársa, illetve a vezető szülője, nagyszülője, unokája és testvére is.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek