Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A paksi üzemzavar költségeit is a magyar családok fizetik?

Paks ügyében továbbra is folytatódik a titkolózás. A részvénytársaság már egy hónapja peren kívül megállapodott a kártérítés összegéről a Framatome ANP nevű francia céggel, de az összeg nagyságát a franciák kérésére titokban tartják. Egyes értesülések szerint a fizetendő kártérítés alig haladja meg a tényleges kár egyhatodát - mondta Koltai Tamás pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-01-16 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:22.760320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Koltai Tamás elmondta, hogy az összegről szóló találgatásokat még senki sem cáfolta. Kifejtette, hogy ha valóban a francia cég a felelős, akkor egyértelmű, hogy a paksi vezetés rosszul képviselte az adófizetők érdekeit, hisz a valóságban 60 milliárdra tehető kár egy hatodának, 10 milliárd forintnak a kifizetéséről állapodtak meg. Ebből az következik, hogy a fennmaradó összeget a magyar családokkal fogják megfizettetni, tette hozzá. A fideszes képviselő röviden összefoglalta, milyen tételekből jön össze a becsült 60 milliárdos kár. Csaknem 40 milliárdot tesz ki a hibás reaktor leállásából keletkező veszteség, de növeli ezt az összeget a kieső energiamennyiség pótlásának összege, és a sérült berendezések kijavításának illetve cseréjének költsége is.

Mint mondta, a törvénytisztelő polgárokban felmerülnek a kérdés, ha az okozott kárért valóban a Framatome a felelős, akkor miért egyezett meg az erőmű ilyen rossz feltételek mellett, miért nem perelt az igaza, és a magyar adófizetők pénze védelmében? Felhasználta-e Medgyessy Péter legendásan kiváló francia kapcsolatait egy jobb alkupozíció elérése érdekében?

Koltai Tamás rámutatott, hogy az 50 milliárdos összegből, amit nem fizet ki a francia cég, újjá lehetne éleszteni a tönkretett lakástámogatási rendszert, rendezni lehetne az özvegyi nyugdíjak kérdését, és a diákhitel kamatait sem kellene felemelni.

A képviselő a Fidesz frakció nevében felszólította a kormányt, hogy akadályozza meg magyar családok számára káros kártérítési folyamat lezárását, és soron kívül hozza nyilvánosságra az eltitkolt kártérítési adatokat. Mint mondta, a frakció kezdeményezi a gazdasági bizottság soron kívüli ülésének összehívását is.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek