A Gazda Tagozat támogatja a baromfitenyésztők követeléseit
Csütörtökön a Hajdú-Bét-nek beszállító libatenyésztők demonstráltak az FVM épülete előtt. A csődbe ment baromfifeldolgozó százmilliókkal tartozik az őstermelőknek, akik végső elkeseredésükben a tulajdonos Wallis csoporthoz, majd pedig az agrártárcához fordultak segítségért. A Fidesz Gazdat Tagozata támogatásáról biztosítja a bajba került baromfitenyésztőket.
Dátum: 2004-01-16 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:23.052643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gazda Tagozat elnökének közleménye
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség gazda tagozatának elnökeként támogatásomról biztosítom a baromfitenyésztőket, akik a Hajdú-Bét Rt. tartozásai miatt kilátástalan helyzetbe kerültek. Sajnálattal tapasztalom, hogy Németh Imre földművelésügyi miniszter ismét bizonytalan hitelek nyújtásával szeretné megoldani a kialakult válságot. Köztudott, hogy ezek a gazdák a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által lehetőségként felkínált hitelekhez nem juthatnak hozzá hitelképtelenségük és a magyar mezőgazdaságban tapasztalható jelentős tőkehiány miatt. Elvárom Németh Imre földművelésügyi minisztertől, hogy találjon reális megoldást a bizonytalan helyzetbe sodort gazdák számára, és ne csak újabb beválthatatlan ígéretekkel áltassa az agrárszférában dolgozókat.
Faludi Sándor,
a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Gazda Tagozatának elnöke
MTI - fidesz.hu