Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Kultúra Napja: ingyenes vetítések az Uránia moziban

A magyar kultúra napja alkalmából ingyenes vetítésekre várja a közönséget a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház a jövő hét csütörtökön - tájékoztatott az intézmény vezetősége.


Dátum: 2004-01-16 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:25.172776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A filmszínház és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közös rendezvényén 18 filmet vetítenek, a mozizás az elmúlt évihez hasonlóan ezúttal is az esti órákban kezdődik és hajnalig tart - közölte pénteken Óvári Gyula. A filmek este hattól másnap reggel hatig peregnek. A filmfüzérbe kizárólag magyar alkotásokat válogattak. A legnagyobb, a 425 nézőt befogadó Díszteremben közönségsikert aratott, fiataloknak szóló műveket mutatnak be, sorrendben az Apám beájulna, a Bánk bán, a Tesó, a Kontroll, a Boldog születésnapot és a Szent Iván napja című alkotást.

A két kisebb, 60-60 ülőhelyes teremben rétegfilmeket vetítenek. A Fábri-teremben a Jött 1 busz, a Rengeteg, A rózsa énekei, az Egy hét Pesten és Budán, A Szent Lőrinc folyó lazacai és a Szerelemtől sújtva, a Csortos-teremben a Na végre, itt a nyár!, A boldogság színe, a Telitalálat, a Rinaldo, a Vagabond, valamint a Kelj fel komám, ne aludjál lesz látható.

A filmszínház tájékoztatása szerint tavaly 3200-an ültek be éjszakai mozizásra, sokan viszont kinnrekedtek. Az idén a Díszteremben vetített alkotások plazmaképernyőkön is megtekinthetők az Urániában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek