Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington a Castro utáni időszakra készül

Az Egyesült Államok gyorsan segélyeket akar nyújtani Kubának Fidel Castro kubai elnök halála után, megakadályozandó, hogy a kubai lakosság tömegesen elözönölje a városokat vagy a Floridai-szoroson keresztül az Egyesült Államokba induljon.


Dátum: 2004-01-17 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:26.438475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miamiban egy Kuba segélyezésével foglalkozó szemináriumon Roger Noriega, az amerikai külügyminisztérium latin-amerikai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettese pénteken elmondta, hogy Washington sürgősnek tartja a felkészülést. Castro nem fog örökké élni. Kubában demokratikus változások lesznek, demokratikus kormány alakul - mutatott rá Noriega.

A Castro egészségi állapotával kapcsolatos aggodalmak szerdán ismét felszínre kerültek, miután Luis Garzón bogotái főpolgármester elmondta, hogy a 77 éves kubai vezető nagyon betegnek látszott és akadozva beszélt a vele tartott találkozón. George Bush amerikai elnök tavaly októberben bejelentette, hogy bizottságot hoznak létre a Castro utáni korszak előkészítése céljából. A december 5-én Roger Noriega vezetésével megalakult - a külügytől kezdve a legkülönbözőbb minisztériumok, valamint a nemzetbiztonsági tanács és az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség (USAID) mintegy száz tisztviselőjét tömörítő - bizottságnak május 1-jéig kell ajánlásokat kidolgoznia. Az egyik ilyen javaslat az lehet, hogy a segélyezési munkát kubai tisztségviselőkön keresztül hajtsák végre, megerősítendő egy átmeneti kormányt, amely hitelt vehet fel a beruházásokhoz. Az 1959 óta hatalmon lévő Castro decemberben idióták csoportjának minősítette a bizottságot, és azt jósolta, hogy a kommunista rendszer túléli az ő halálát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek