Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A takarékosság jegyében: szerdán megemelik a diákhitel kamatait

Szerdától akár 12 százalékosra is emelkedhet a diákhitelek kamata. A tavaszi félévre vonatkozó kamatot a jövő héten határozza meg Diákhitel Központ (DK) Rt. igazgatósága.


Dátum: 2004-01-17 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:27.030430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelen pillanatban 22 ezer fiatal már törleszti a korábban felvett diákhitelét, több mint 150 ezer diák rendelkezik kölcsönszerződéssel, a kihelyezett összeg pedig csaknem eléri az 50 milliárd forintot. A három évvel ezelőtt bevezetett konstrukció továbbra is népszerű, bár az ügyfeleknek most először kell szembesülniük komolyabb kamatemeléssel. A DK Rt. bejelentése szerint a társaság igazgatósága a jövő héten tárgyalja majd az emelés mértékét, a pontos számot pedig január 24-ig közzé- teszik. A diákhitel kamatainak megváltoztatását a jegybanki alapkamat emelésével magyarázza a DK Rt. A várakozások szerint a kamat a jelenlegi 9,92 százalékosról akár 12 százalékra is felugorhat, ez pedig - mivel a törlesztőrészlet nem fix összegű, hanem az adós fizetésének hat százalékában meghatározott - jelentősen megnöveli a visszafizetés futamidejét. A DK Rt. nem számít arra, hogy a lépés csökkentené a konstrukció iránti keresletet, 700-1000 milliárd forintos kihelyezésben gondolkodik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek