Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiszta értékekre épülő nemzeti közérzést

Tiszta értékekre épülő nemzeti közérzést, közös akaratot kell teremtenünk, mert csak felelősen cselekvő történelmi jelenléttel, erős nemzetként lehetünk az európai nemzetek egyenrangú társai. Hiányos és torz önismerettel, sérült nemzeti tudattal csupán az Európai Unió kiszolgáltatott, másodrendű polgárai lehetünk - áll a Kulturális Tagozat országos tanácsának ma elfogadott állásfoglalásában.


Dátum: 2004-01-17 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:29.164838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma tartotta tanácskozását a Szövetség kulturális tagozatának országos tanácsa. Pálinkás Jótzsef a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tagozat immár minden megyében megalakított területi tanácsait, és ma tartották sor az országos tanács első ülését. Mint mondta, a tanács megválasztotta küldötteit a márciusi Fidesz kongresszusra, és megtárgyalta azt a nemzeti-kulturális stratégiát, melynek vázlatát a kiadott állásfoglalás összegzi. Az állásfoglalás sorra veszi a kultúra stratégiai kérdéseit, állást foglal az anyanyelv, a közoktatás, a tudományos kutatás és a művészetpolitika kérdéseiben is. Pálinkás József hangsúlyozta, hogy az állásfoglalás csak egy vázlat, és tagozat szekcióinak feladata az egyes témakörök kidolgozása, és tartalommal való megtöltése. Kijelentette, hogy a Szabad Európa lista jelöltjei is ezeket az elveket fogják képviselni a magyar kultúra kérdéseiben, és az irat kiinduló pontja lehet egy majdani kormányprogram kultúrával foglalkozó részének.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, hogy a tagozat közel 3000 tagjának képviseletében az országos tanács mintegy száz tagja tökéletes összhangban szavazta meg a programot, ami egységes gondolkodást, egységes és szilárd értékrendet tükröz. A nevelés és oktatás ügyéről szólva kifejtette, hogy az oktatási rendszer állandó változásban, mozgásban van, de nem szabad az ágazatot földrengésszerű változásnak kitenni. Mint mondta, vissza kell adni a tradicionális nevelés rangját, ahol a gyermek áll a középpontban. Olyan pedagógiai kultúra erősítése a cél, melyben pedagógus irányító szerepe erősebb, és a gyerekek jogai mellett a kötelességeknek is megvan súlya. - a tanár kerüljön az őt megillető helyre - képzés továbbképzés életpályamodell. Kiemelte, hogy a felvázolt célok eléréséhez egy új oktatási törvényre is szükség lenne.

Jankovics Marcell szerint a kulturális tagozat újszerűsége abban áll, hogy a kultúrát egy komplex egészként szemléli, melyben az egyes területeket nem lehet elszigetelni egymástól. Mint mondta a kultúra élő, organikus szervezet, melynek egyes területei harmóniában vannak egymással, és ennek a harmóniának kell kifejeződnie a kulturális stratégiában is.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek