Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Filmfesztivál Pécsett

Több mint két évtized után ismét filmfesztiválnak ad otthont Pécs, a csütörtökön kezdődő négynapos rendezvénysorozat mintegy felvezeti a Budapesten január végén kezdődő 35. Magyar Filmszemle eseményeit. A szervezők tájékoztatása szerint a Pécsi Filmünnepen több olyan alkotás is látható lesz, amely a városban 1965 és 1982 között rendezett Magyar Játékfilmszemlén fődíjat nyert.


Dátum: 2004-01-18 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:30.652148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baranyai megyeszékhelyen egykor olyan művek kerültek a filmszemle közönsége és a zsűri elé, mint például a Húsz óra, a Szegénylegények, a Tízezer nap, a Hideg napok, a Falak, a Feldobott kő, a Virágvasárnap, a Fotográfia és a Mephisto. A fesztivál eredeti helyszínén, a pécsi Uránia moziban a díjazott rendezők, művészek, operatőrök által meghívott egy-egy fiatal filmes mutatkozik be munkájával. A vetítéseket követő közönségtalálkozókon a mesterek beszélgetnek a pályakezdőkkel. Az eseménysorozat egyik különlegessége lesz a Széchenyi téren felállítandó 800 négyzetméteres fűtött sátor, ahol egyebek mellett némafilmeket vetítenek zongorakísérettel, dzsessz együttesek és alternatív zenekarok lépnek fel, könyvbemutatókat és szakmai fórumokat rendeznek. A filmünnep csaknem 70 millió forintos költségvetését a város, a kulturális minisztérium, a Magyar Mozgókép Közalapítvány és szponzorok közösen állják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek