Huszonháromra nőtt a halottak száma a vasárnapi bagdadi robbantás után
A legújabb mérleg szerint 23 személy - köztük az amerikai védelmi minisztérium két munkatársa - vesztette életét vasárnap reggel Bagdadban az amerikai vezetésű szövetséges erők főhadiszállása előtti öngyilkos merényletben, amelyet gépkocsiba rejtett pokolgéppel követtek el.
Dátum: 2004-01-18 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:32.412268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagy erejű detonáció további 95 embert megsebesített - közölték szövetséges és kórházi források. Három fővárosi kórházban a merénylet 67 iraki sérültjét fogadták. A merényletet Bagdad szigorúan őrzött részében, az amerikai vezetésű szövetséges erők által főhadiszállásnak használt épület főbejárata előtt követték el. Szemtanúk elmondása szerint egy vagy két gépjármű hajtott a bejárathoz, s rögtön ezután következett be a detonáció. A légnyomás nagy részét az épület előtt elhelyezett betontömbök felfogták ugyan, a robbanás azonban számos halálos áldozatot szedett és sokakat megsebesített az épület előtt tartózkodó személyek közül. Egy amerikai katonai szóvivő azt közölte, hogy a merénylet legalább 18 emberéletet követelt, s az áldozatok többsége - 16 személy - iraki. A vasárnap az arab országban ugyanis munkanap, ezért az épület előtt nagy számban álltak sorba bebocsátásra várva a szövetségesek által alkalmazott, vagy éppen állást kereső, ügyeiket intéző irakiak. A merénylet időpontjában ráadásul sok, munkahelyére igyekvő ember is tartózkodott a közelben. A robbanás hatására az épület előtt parkoló több gépkocsi kigyulladt. Az amerikai haderő harckocsikat vezényelt ki a helyszín biztosítására. Az ötmilliós Bagdad központját legutóbb hétfőn rázta meg nagyobb robbanás, azt egy aknavető robbanása idézte elő. December 31-én autóba rejtett pokolgép robbant egy bagdadi étterem előtt, öt személy halálát okozva. Az Irak megszállását ellenző lázadók rendszeresen intéznek támadásokat amerikai katonák, illetve az általuk kollaboránsnak tekintett személyek ellen.
MTI - fidesz.hu