Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hetvennyolc illegális bevándorlót fogtak el a görög hatóságok

Őrizetbe vett a görög parti őrség 78 illegális bevándorlót, akiket egy észak-koreai zászló alatt hajózó teherhajón füleltek le. A hajóra az Athéntól 335 kilométerre délnyugatra fekvő Pílosz kikötője közelében csapott le a görög parti őrség.


Dátum: 2004-01-18 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:32.985184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vízi járművön utazó 64 egyiptomi, 9 indiai és 5 pakisztáni illetőségű személy mellett őrizetbe vették a hajó grúz kapitányát és ukrán legénységét is. Ázsiából, a Közel-Keletről, Afrikából és Kelet-Európa országaiból évente több ezer illegális bevándorló próbál Görögországon keresztül beutazni az Európai Unióba. A görög biztonsági szervek az elmúlt időben megszigorították a határellenőrzést és egyes migráns csoportok felügyeletét, attól tartva, hogy az idén augusztusban rendezendő athéni olimpiai játékok előtt terroristák esetleg az embercsempészek által használt útvonalakon próbálnak meg bejutni az országba.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek