Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MVSZ a kormányhoz fordul a Benes-dekrétumok ügyében

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) felkéri a kormányt, hogy még az újonnan választott Országgyűlés megalakulása előtt forduljon a velencei bizottsághoz, kérve a cseh képviselőház szerdai határozatának, valamint a Benes-dekrétumoknak az Európai Unió törvényeivel való összemérését - tudatta csütörtöki közleményében a szövetség.


Dátum: 2002-04-25 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:59.718371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlés szerint a Benes-dekrétumok sértik az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát és az Európai Unió nizzai emberjogi egyezményét.

- A Magyarok Világszövetsége tudomásul vette a prágai parlament egyhangú határozatát, mely "megkérdőjelezhetetlennek, érinthetetlennek és megváltoztathatatlannak" minősítette a Benes-dekrétumokat - tartalmazza a közlemény.

A szövetség úgy véli: ezzel bebizonyosodott, hogy a csehországi politikai osztályból "teljességgel hiányzik a politikai akarat egy olyan jogrendnek a megteremtésére, amelyben nincs kollektív bűnösség, nincs diszkrimináció és nincs kisebbség elleni uszítás".

Patrubány Miklós, az MVSZ elnökének álláspontja szerint, ha a magyar kormány a velencei bizottsághoz fordulna a csehországi jogrendszer vizsgálatáért, azzal nem csak az európai közjót szolgálná. Annak a majdnem kétszázezer felvidéki magyarnak is védené a jogait, akiknek a Benes-dekrétumok szlovákiai alkalmazása "változtatta az életét pokollá".

Kapcsolódó elemek