Árpád-házi Szent Margitra emlékeztek Splitben
Árpád-házi Szent Margitra emlékeztek ünnepi szentmisével vasárnap délelőtt Horvátországban, a dalmáciai Splitben. Az utóbbi 10 évben évről-évre szentmisét mondanak január 18-án, Szent Margit ünnepén Splitben, amióta tart a városi és a környékbeli szórványmagyarság kezdeményezése, hogy állítsanak emléktáblát a közeli klisszai sziklavárban IV. Béla király és Laszkarisz Mária királyné tatárjárás idején ott született lánya tiszteletére.
Dátum: 2004-01-18 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:33.557852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1700 éves Diocletianus császári palota dómjában, amelynek főkapuja fölött, a timpanon párkányzatán kis kőkoporsóban a királyi pár 1242. március 13-án Klissza várában elhunyt két lányának hamvait őrzik, a misét mondó Don Josip Coric plébános szentbeszédében kiemelte a Domonkos-rendi apácának adott Szent Margit szeretetszolgálatban megnyilvánult erős karizmáját. A spliti ünnepi szentmisén jelen volt Mohai László zágrábi magyar nagykövet, aki hétfőn bemutatkozó látogatást tesz a városban a megyei főispánnál, a rendőrfőkapitánynál, Split polgármesterénél és a megyei gazdasági kamara elnökénél.
MTI - fidesz.hu