Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb anarchista pokolgép Olaszországban

Csomagba rejtett pokolgép robbant hétfőn hajnalban a Róma közelében lévő Viterbo törvényszékének bejárata előtt: a detonáció szerencsére nem okozott sérüléseket, csak az épület földszinti ablakai, illetve egy közeli üzlet portálja tört be.


Dátum: 2004-01-19 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:41.965173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az olasz tv jelentése szerint a terrorcselekményt a lázadó anarchisták követték el, akik november elején levélbombát küldtek egy viterbói újságírónak - azt hatástalanították -, illetve egy római csendőrőrsre, ahol súlyosan megsebesült egy zászlós. Ezt megelőzően, még októberben az igazságügyi tárca egyik viterbói szociális létesítményét próbálták felgyújtani.

Rendőrségi vélemények szerint a robbanó küldemények sorozata szoros összefüggésben van azzal, hogy az olasz antiterrorista nyomozók, a DIGOS emberei október 18-án letartóztatták Massimo Leonardit, a viterbói anarchisták egyik vezérét. Egy héttel később 14 anarchistát - ugyancsak viterbói lakosokat - vettek őrizetbe a rendőrök: a szélsőségesek az előtt a római börtön előtt tüntettek, ahol Leonardit fogva tartják.

A római hatóságok gyanúja szerint olasz anarchista szervezetek küldtek levélbombákat december végén és január elején Romano Prodinak, az Európai Bizottság olasz elnökének és más uniós tisztségviselőknek, de a kiterjedt nyomozás ellenére egyelőre az elkövetők nem akadtak horogra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek