Környezet és természetvédelmi kiállítás Szegeden
A környezet- és természetvédelem utóbbi évtizedben kibővült ismeretanyagát nyomon követve újították fel a szegedi Móra Ferenc Múzeumban az 1990 óta látható, Csak egy földünk van című természettudományi tárlatot, amelyet hétfőn mutattak be a sajtó képviselőinek.
Dátum: 2004-01-19 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:44.994594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 170 négyzetméter alapterületen kialakított, körbejárható kiállításon több száz preparált állat és növény, valamint ásványok és kőzetek nyújtanak ismereteket az embert körülvevő égi, földi, vízi és föld alatti környezetről - mondta a tárlatot rendező Gaskó Béla, a múzeum általános igazgatóhelyettese. Tájékoztatása szerint az élet kialakulását nyomon követve a látogató is az egyszerűbb rendszerek felől halad a bonyolultabb irányába a tárlók között. Az ásványokat az ősnövények követik, rég elpusztult őslények mészvázai és lenyomatai láthatók. A tengerek puhatestűiről részletes információt nyújt a kiállítás, majd következnek a teknősök, s ezután jut el a látogató a Dél-Alföld élővilágát bemutató diorámákhoz. A hegyi erdő élővilága mellett látványos része a kiállításnak az Arizónai-sivatag, az esőerdők állat- és növényvilágát bemutató anyag, valamint Közép-és Dél-Amerika egzotikus küllemű bogarai és a szivárvány színeiben pompázó lepkék. A terem közepén egy hatalmas fűzfa odvába számítógépet építettek be, amelynek segítségével sok új információhoz juthatnak a látogatók. A körben elhelyezett ülőkéket a szegedi Széchenyi tér egykori híres platánfáiból alakították ki. A tárlat kibővítését és teljes átrendezését - amely 2000-ben kezdődött - a szaktárcák és a helyi önkormányzat összesen mintegy 2,5 millió forinttal támogatta. A sajtótájékoztatón bemutatták Gaskó Béla A szegedi múzeum természettudományi részlegének története című, csaknem 500 oldalas kötetét, amely A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve sorozat újabb kiadványa.
MTI - fidesz.hu