Sikeres volt a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat adománygyűjtési akciója
Eddigi legsikeresebb, 32 millió forint összértékű adománygyűjtési akcióját rendezte meg tavaly a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat - közölte a szervezet hétfőn.
Dátum: 2004-01-19 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:45.539408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország egyik legnagyobb segélyszervezete 2003-ban hatodik alkalommal rendezte meg országos adventi adománygyűjtő kampányát, amely advent első vasárnapjától az év végéig tartott. A bevételből a társadalom peremére sodródott, hátrányos helyzetű embertársain kíván segíteni a szervezet. A befolyt nagy összeg - 32 millió forint - a szervezet szerint a több mint egy évtizede folyó adománygyűjtés eredményességét mutatja. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat húszezres támogatói köre 4000 új adományozóval, olyan emberekkel bővült, akik rokonszenveznek a segélyszervezet céljaival, munkájával, illetve tevékenységét rendszeres anyagi áldozatokkal is segíteni kívánják. A szeretetszolgálat köszönetet mondott mindazoknak, akik pénzadományukkal hozzájárultak szegénységben élő, hátrányos helyzetű embertársaik életfeltételeinek javításához. Ugyancsak köszönetet kaptak az adománygyűjtő akció sikerét elősegítő tömegtájékoztatási eszközök, valamint a támogató cégek és vállalkozások, amelyek jelentős árengedményekkel, természetbeni adományokkal és kedvezményes szolgáltatásokkal segítették az ügyet. A nemzetközileg is elismert magyar segélyszervezet az utóbbi évek során évente több mint százezer alkalommal segített a hátrányos körülmények között élőkön - mondta el Lehel László igazgató az adománygyűjtési akció tavaly novemberi meghirdetésekor.
MTI - fidesz.hu