Agrár-pótköltségvetésre van szükség
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mezőgazdasági kabinetje a magyar gazdák sikeres EU-csatlakozásának érdekében a költségvetés mezőgazdasági fejezetének felülvizsgálatát, egy agrár-pótköltségvetés benyújtását javasolja a kormánynak.
Dátum: 2004-01-19 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:48.528750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Imre mai, újabb évértékelése ismét arról árulkodott, hogy a Medgyessy-kormánynak továbbra sincs érdemi mondandója a magyar agrárium jövőjéről. Hiszen az elmúlt év legfontosabb feladatát, a magyar gazdák felkészítését a sikeres európai uniós csatlakozásra, nem sikerült teljesíteniük. A magyar mezőgazdaság gyengébb és kritikusabb állapotban van, mint valaha. Több területen is ágazati válság ütötte fel a fejét, a magyar sertéstartók és baromfitenyésztők soha nem látott krízishelyzetbe kerültek. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség bízik benne, hogy idén a Németh Imre által vezetett minisztérium a saját mulasztásain való mélázás helyett a jövő minél sürgetőbb, megoldásra váró feladatai felé fordítja majd figyelmét. A hamarosan sorra kerülő agrárkerekasztal-tárgyalások legfőbb feladatának a mezőgazdasági termelők csatlakozás előtti felkészítését tekintjük. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mezőgazdasági kabinetje a magyar gazdák sikeres EU-csatlakozásának érdekében a költségvetés mezőgazdasági fejezetének felülvizsgálatát, egy agrár-pótköltségvetés benyújtását javasolja a kormánynak.
Glattfelder Béla
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Mezőgazdasági Kabinetjének vezetője
MTI - fidesz.hu