Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerika nem kér a magyar húsból

Simonyi András washingtoni magyar nagykövet elmondta, hogy az amerikai agrárkormányzat egy tavaly őszi felmérésre hivatkozva egy hete döntött az átmeneti tilalomról.


Dátum: 2004-01-20 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:49.707353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Betiltotta a hazánkból érkező hús importját az Egyesült Államok a nem megfelelő hazai állategészségügyi és élelmiszer-higiéniai helyzetre hivatkozva. Az USA azért hozta meg ezt a határozatot, mert két hónapja ellenőrzéseket végzett több hazai, az Államokba exportáló húsipari cégnél. A "vizsgán" a vágóhidak egy része átment, egy viszont hat hónap haladékot kapott. Ezt a lépést azonban egy átfogó állat-egészségügyi felmérés követte, ahol többek között a nyomon követhetőséget és az élelmiszer-biztonság helyzetét is górcső alá vették. A felmérés után döntöttek úgy az amerikai hatóságok, hogy felfüggesztik a magyar hús importját. A lap értesüléseit több hivatalos, de a nyilvánosságtól elzárkózó hazai forrás is megerősítette.

Mi jöhet még?

Félő, hogy az Egyesült Államok intézkedése nyomán az Európai Unió is hasonló következtetésre jut a magyar hús tekintetében. Mint ismert, Brüsszel ősszel kiadott, hivatalos országjelentésében éppen az állategészségügyet és az élelmiszer-higiéniát bírálta a legkeményebben.

Az amerikai húsimport összességében nem jelentős, csupán néhány ezer tonna árut érint, a korlátozás azonban jelentős presztízsveszteséget okoz hazánknak, és negatív előjelű uniós megítélésünket még tovább rontja, sőt esetlegesen más országokba irányuló húsimportunkat is veszélyezteti. Figyelembe véve, hogy a hazai vágóhidak jelentős részének be kell zárnia, mivel képtelen, vagy nem akarja teljesíteni az uniós élelmiszer-higiéniai előírásokat és az amerikai felfüggesztést, egyelőre azt sem lehet kizárni, hogy az EU bevezetheti a védzáradékot, ami nemcsak a húságazatot, hanem az egész magyar élelmiszeripart megbéníthatja.

Piros lap az EU-tól

Mint ismert, Magyarország négy figyelmeztetést kapott az uniós országjelentésben, ahol az EU piros lapot mutatott fel az állategészségügy és az élelmiszer-biztonság esetében is, ahol a legutóbbi monitoringjelentés óta hazánk ugyan ért el részsikereket, de az Európai Bizottság a téma közegészségügyi vonatkozásai miatt rendkívül kritikusan szemléli a csatlakozó országok teljesítményét.

Az amerikai tilalom más okok miatt sem veszélytelen. A hazai szakmai körök úgy vélekednek, hogy a magyar húsipar számára még az európai uniós csatlakozásnál is nagyobb kihívást jelent az Egyesült Államok, Kanada és Brazília versenyelőnye, amely egyben az unió hústermelésének jövőjét is meghatározza. Észak-Amerikában például extenzív mezőgazdasági termeléssel évente öt százalékkal és rendkívül költséghatékonyan növelik a sertésállományt. Egyelőre szerencsének nevezhető, hogy hazai szempontból sokkal fontosabb a távol-keleti piac, mint az amerikai, viszont azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy azok a vállalatok, amelyek nem rendelkeznek az Egyesült Államokban megkövetelt USDA- (az USA mezőgazdasági minisztériuma) megfeleléssel, azok a távol-keleti piacokra sem szállíthatnak, mert az USDA pecsétje nélkül már ott sem lehet árut eladni. Ha viszont erre a piacra beszivárog a hazánk ellen életbe léptetett amerikai intézkedés, és annak oka, akkor ezek a kereskedelmi csatornák is veszélybe kerülhetnek.

Forrás: Magyar Nemzet, Magyar Rádió

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek