Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drasztikusan drágul a bankkártya-használat

Jóval többe kerül automatából pénzt felvenni, a fiókokban pedig egyetlen tranzakció akár 3000 forintba kerülhet.


Dátum: 2004-01-20 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:49.999822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több magyarországi nagybank januárban az inflációnál nagyobb mértékbeen emelte az éves kártyadíjat, és többet kell fizetni a készpénz-felvételért is. Pénzügyi szakemberek szerint a bankok ezzel arra szeretnék ösztönözni ügyfeleiket, hogy a kártyákat elsősorban ne készpénzfelvételre, hanem vásárlásra használják.

10-15 százalék - ennyivel emelte néhány hazai pénzintézet a kártyás szolgáltatások árát. A legnagyobb kártyaállománnyal rendelkező hazai bank például 800 helyett mától 980 forintot számol fel egy-egy kártyáért évente. Drágulnak a tranzakciók is: amíg tavaly ugyanennek a pénzintézetnek az automatájából 20 forint plusz 0,22 százalékért tudtak pénzt kivenni az ügyfelek, addig ez az összeg az idén 25 forint plusz 0,25 százalékra nőtt.

Nem járnak jobban azok sem, akik a bankfiókjukban akarnak pénzhez jutni. Az év elejétől egyes pénzintézeteknél ez is többe kerül, sőt, van olyan bank is, amelyik az eddigi maximum 500 helyett akár 3000 forintot is felszámolhat a kasszánál az ügyfélnek, egyetlen pénzfelvételért.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azt tanácsolja, ha valaki túl magasnak találja az új tarifákat, nézze meg az összehasonlító ártáblázatokat a PSZÁF vagy a privátbankár weboldalain. Ezek után eldöntheti, átmegy-e másik pénzintézethez. Arra is ügyelni kell, hogy a megszünt számlákhoz kapcsolódó bankkártyákat külön le kell mondani, mert ezekért a bank éves kártyahasználati díjat számol fel.

Forrás: mtv,privatbankar

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek