Górcső alatt a felvételire jelentkezők
A felsőoktatási intézménybe jelentkezők adatainak elemzése szerint az átlagos felvételiző 2002-ben 24 és fél éves, nappali, állami finanszírozású képzésre szeretne felvételizni, és nincs nyelvvizsgája - derül ki az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda honlapján olvasható elemzésből.
Dátum: 2002-04-26 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:01.535574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idén összesen 165 ezren adták be a jelentkezési lapjukat az egyetemekre, főiskolákra, az elemzés 162.927 felvételi jelentkezési lap feldolgozásával készült.
A tanulmány megállapította, hogy folytatódik az elmúlt évtized jellemző tendenciája, mely szerint folyamatosan nő a nem nappali képzésre jelentkezők aránya.
Az esti, levelező és távoktatás tagozatok aránya 2002-ben már megközelítette a 45 százalékot.
Ugyancsak emelkedik a költségtérítéses képzésre jelentkezők részaránya, noha az állam évek óta folyamatosan növekvő számú jelentkező oktatási költségét vállalja magára.
Az elemzés szerint százezer nő és mintegy hatvanötezer férfi fog felvételizni az idén a felsőoktatásba, így a nemek eloszlása tekintetében továbbra is megmarad az évek óta regisztrálható 20 százalékos női fölény.
Sokak számára meglepő lehet az elemzésnek az a megállapítása, mely szerint a jelentkezők túlnyomó többsége nem az idén fejezi be a gimnáziumot - avagy a szakközépiskolát.
A számok azt igazolják, hogy miközben a felvételire jelentkező 18-19 évesek aránya nem éri el az összes jelentkező egyharmadát (pontos számuk 53.352 fő, így arányuk 32,7 százalék), addig az 1997-ben, vagy korábban érettségizettek 46,6 százalékkal képviseltetik magukat.
Külön érdekesség, hogy a 28-35 év közötti korosztályból az idén 22 ezren (13,5 százalék) adták be a jelentkezésüket valamely felsőoktatási intézménybe.