Prodi ellenzi az EU költségvetésének korlátozását
Határozottan ellenzi az Európai Unió költségvetésének kért korlátozását Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint az unió bővítése előtti időszak nem a megfelelő pillanat ilyen javaslatra.
Dátum: 2004-01-20 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:51.493832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Romano Prodi hétfőn a brit fővárosban, a London School of Economics intézetben elmondott beszédében leszögezte: az unió jövőjét tekintve kötelességének tartja, hogy megvédje azt a rendelkezésére álló források bármiféle reálértékben való csökkentésétől.
Az Európai Unió hat - nettó befizető - tagállama a közelmúltban javasolta, hogy az EU következő hét éves pénzügyi periódusában (2007és 2013 között) a hazai össztermék (GDP) 1 százalékábanmaximalizálják a közösségi költségvetést.
Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Ausztria azzal indokolta javaslatát, hogy miközben minden tagállamnak "húzni kell a nadrágszíjon", az EU nem pazarolhat.
Prodi szerint négy hónappal azelőtt, hogy megtörténik az EU legnagyobb méretű bővítése, különösnek számít a pillanat erre a javaslatra. Mint mondta, a májusi bővítést sokan úgy tekintik, hogy az európai földrész első alkalommal válik egységessé történelme folyamán.
Az Európai Bizottság elnöke úgy vélte, hogy 2007-ben elegendő eszköznek kell az európai intézményeknek a rendelkezésére állni ahhoz, hogy eleget tehessenek az európai vezetők által rájuk bízott feladatoknak.
Sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság január 25-én azt a javaslatot terjeszti majd elő, hogy az elkövetkező pénzügyi időszakban is a GDP 1,24 százaléka jelentse az EU költségvetésének plafonját.
Londoni előadásában Prodi megismételte azt a véleményét, hogy amennyiben nem sikerül egyezségre jutni az európai alkotmányról, a kudarc elkerülhetetlenül a kétsebességű Európa kialakulásához fog vezetni.
MTI - fidesz.hu