Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli látogatás Pakisztánban

Pakisztáni hivatalos látogatásra hívták meg Jiszrael Kac izraeli mezőgazdasági minisztert. Ezt a mezőgazdasági tárca vezetője személyesen jelentette be kedden reggel az izraeli katonai rádióban. Mint közölte, a meghívást elfogadta és látogatására márciusban kerül sor, és azt a két ország közötti kapcsolatok javulásaként értékelte.


Dátum: 2004-01-20 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:51.848078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Izraelnek jelenleg nincs diplomáciai kapcsolata a világ egyik legnépesebb muzulmán országával, Pakisztánnal. A miniszter az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szakembereiből álló küldöttség tagjaként utazik, ő lesz a zsidó állam első minisztere, aki hivatalos látogatást tesz az ázsiai országban. Jiszrael Kac rendkívül fontosnak nevezte látogatását az atomfegyverrel rendelkező Pakisztánba. A Maarív című izraeli újság úgy tudja, hogy a közelmúltban titkos tárgyalások voltak a két ország között.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek