ENSZ jelentés a békefenntartó műveletekről
Egy nemzetközi jelentés szerint az ENSZ békefenntartó műveletei gyakran akkor kezdődnek, amikor már túl késő.
Dátum: 2002-04-26 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:01.821203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 50 ország, 230 szervezet közreműködésével és 9 nemzetközi konferencia tapasztalatai alapján készített, "A békefenntartó akciókkal kapcsolatos kihívások a XXI. században" című jelentést a svéd külügyminiszter ismertette csütörtökön. - A biztonság és a béke biztosítását célzó nemzetközi erőfeszítések jelentik majd a XXI. században is a legnagyobb kihívást a világ országai számára - jelentette ki sajtótájékoztatóján Anna Lindh. Hozzátette: ma a nemzetközi közösség gyakran túl későn reagál a kialakult konfliktusokra, ezért mindenképpen szükség van az akciók hatékonyságának növelésére. A hangsúlyt elsősorban a válságok megelőzésére kell helyezni.
A dokumentum külön kiemeli a katonák és a civil szervezetek együttműködésének fontosságát a békefenntartó akciók idején, valamint a békefenntartó csapatok időben elkezdett közös gyakorlatozásának fontosságát. Mint az AP utalt rá, a világszervezet békefenntartó műveleteinek értékelését 1997-ben kezdték meg Svédország kezdeményezésére.
Az ENSZ békefenntartói jelenleg a világ tizenöt pontján tevékenykednek. A világszervezet 1948 óta összesen 54 békefenntartó műveletet irányított.