Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest legnagyobb környezeti problémája Demszky

Demszky Gábornak mennie kell, mivel ő Budapest legnagyobb környezeti problémája, akitől meg kell szabadulni - mondta Németh Szilárd, a Fidesz budapesti környezetvédelmi tagozatának vezetője kedden.


Dátum: 2004-01-20 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:55.690537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az 1994-es önkormányzati törvénymódosításhoz hasonlóan, a múlt év végén is Demszky Gábor "tollbamondásának" lett az eredménye az a kerületek és a főváros közti forrásmegosztási törvény, amely a városrészek számára igazságtalan korábbi rendszert emelte törvényre" - mondta György István, a Fidesz budapesti szervezete önkormányzati kabinetjének vezetője.

A politikus - aki korábban tizenkét éven át a X. kerület polgármestere volt - bírálta a kormányzatot amiatt, hogy idén tízmilliárdos nagyságrendű forrást vont el az önkormányzatoktól.

Nehezményezte az önkormányzatokat sújtó új áfa-szabályokat, illetve azt, hogy a közszféra béremelésének fedezetét idén sem biztosította az állam. Megjegyezte, hogy emiatt elkerülhetetlen a helyi vagyonfelélés, ami még ebben az önkormányzati ciklusban katasztrofális helyzetbe hozza a településeket.

Kupper András frakcióvezető bejelentette, hogy a Fidesz szövetséggé való átalakulása kapcsán Budapesten öt tagozat jött létre, amelyeknek konzultatív segítségére számít a képviselőcsoport.

Németh Szilárd, a környezetvédelmi tagozat vezetője közölte, Budapesten akkor lesz igazi környezetbarát önkormányzati politizálás, ha végre "környezettudatos döntéseket hozó főpolgármester áll majd a város élén". A politikus leszögezte, minden segítséget megadnak a frakciónak ahhoz, hogy egy új és egy élhető Budapestet teremtő főpolgármester-jelöltet találjanak. Mint mondta, ennek az a feltétele, hogy "Demszky Gábornak mennie kell, mivel ő Budapest legnagyobb környezeti problémája, akitől meg kell szabadulni".

A negatív környezeti állapotok érzékeltetésére kifejtette: miközben Budapest szennyvízének 70 százaléka tisztítatlanul ömlik a Dunába, "a hivatali packázások miatt" nem jutott el az unióhoz az a pályázat, amellyel EU-forrásokat igényeltek a csepeli szennyvíztisztítóhoz.

MTI -fidesz.hu

Kapcsolódó elemek