PDSZ: Nem az oktatáson kellene spórolni
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem tartja lehetségesnek az esetleges kormányzati kiadáscsökkentés esetén az oktatásból történő forráskivonást - közölte Kerpen Gábor, a tömörülés elnöke kedden.
Dátum: 2004-01-20 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:55.980929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kerpen Gábor közleménye szerint a PDSZ ugyanakkor továbbra is 2004 egészére vonatkozó, legalább hat százalékos, a közalkalmazotti illetménytáblába épített béremelést tart szükségesnek.
"A PDSZ várja a kormányzat mielőbbi ajánlatát (...) a közalkalmazotti illetmények növelésének jogi garanciáiról" - áll az érdekvédő állásfoglalásában.
A szakszervezet azt várja a kormányzattól, hogy a programjában szereplő, "az oktatásban dolgozók folyamatos reálbéremelését" célzó javaslatot és olyan jogi garanciát tartalmazó előterjesztést tegyen, amely biztosítja a kormányprogram végrehajtását - szögezte le Kerpen Gábor.
A tömörülés vezetője emlékeztette a kormányt azon korábbi ígéretére is, amely a pótlékok növelésére vonatkozott. A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja, ha a pótlékok szintje miatt az ezzel díjazott feladatok ellátásának minősége veszélybe kerül - írta Kerpen Gábor.
MTI - fidesz.hu