Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tilos Rádió: elfogatóparancs az izraeli zászló meggyújtója ellen

A rendőrség elrendelte annak a fekete kabátos férfinak a körözését, aki a Tilos Rádiónál történt izraeli zászló égetésében részt vett - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel. "Pénteken jutott tudomásunkra először, és ezt hétfő délutánra sikerült képi anyaggal alátámasztani, hogy a tüntetésen részt vett egy fekete kabátos férfi, aki néhány másodpercig tartja a zászlót, sőt ő az, aki először a tűz fölé tartja egy másikkal" - mondta a budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese.


Dátum: 2004-01-20 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:57.772779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tóth Gábor ezredes hozzátette: hétfő késő délutánra sikerült beszerezni azokat a személyi- és tárgyi bizonyítékokat, felvételeket, amelyek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a férfi részt vett a bűncselekmény elkövetésében. A rendőrség ezért szeretné gyanúsítottként kihallgatni, így még hétfőn késő délután kiadták ellene a körözést.

Arra kérdésre, hogy hétfőn kora délután még a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy nem körözik, de keresik a férfit, Tóth Gábor azt mondta: délután még nem volt egyértelmű, hogy körözni kell a férfit.

"Azt gondolom, a rendőrség csak megalapozottan, és a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján mondhatja azt, hogy elrendeli a körözését" - hangsúlyozta.

"Azt gondoltuk, csak akkor adunk ki körözést, és csak akkor mondjuk, hogy az ő jogi státusa mindenképen gyanúsított lesz, ha ezt megerősíti tanúvallomás, olyan személy, aki ott kint a helyszínen látta az eseményt, rendelkezésre áll a videofelvétel" - mondta. Hozzátette: amikor erről hétfőn késő délután meggyőződtek, ismeretlen személy ellen kiadták a körözést.

"Az ő kézre kerítésében ez semmiféle késedelmet nem jelent, más törvényes lehetőségekkel is él a rendőrség a felkutatása érdekében" - mondta.

Tóth Gábor közölte: nem tudják, ki a férfi, de úgy gondolják, a fényképek alapján beazonosítható, ezért ismeretlen tettes ellen rendelték el a körözését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek