Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korábban felvett otthonteremtési hitel: megindult az átárazás

Mind több adós szembesül mostanában azzal, hogy bankja lakáshitelének eddigi kamatát emeli. A legjobb helyzetben jelenleg az ötéves kamatperiódust választók vannak. A NAPI Gazdaság cikke.


Dátum: 2004-01-20 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:58.365606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hitelek átárazódása legnagyobb tömegben az OTP Jelzálogbanknál jelentkezik, mivel a piac mintegy kétharmadát birtokló banknál az állomány 20 százaléka éves kamatperiódusú, kiegészítő kamattámogatású hitelből áll. Ennél a terméknél a hitel díja (kamat és kezelés költsége együtt) 4,5 százalékról 6 százalékra (4 százalék kamat, 2 százalék kezelési költség) emelkedett. Ám további másfél százalékos emelés lehetséges még, mert ennél a terméknél a plafon 7,5 százalék lehet - mondta a Napi Gazdaságnak az OTP Jelzálogbank vezérigazgató-helyettese, Nagy Csaba. Mint kifejtette, nem tervezik a kamatok további emelését, de a lehetőséget nem zárja ki.

Az átárazódásra akár minden hónapban más és más kamatokat állapíthatnak meg a bankok, az aktuális piaci körülményeket figyelembe véve - hangsúlyozták a Földhitel- és Jelzálogbanknál. A hitelek átárazódása az FHB-nál a hitelállomány alig 10 százalékát érinti ebben az évben, mivel a bank eddig elsősorban az öt évig fix kamatozású konstrukciót részesítette előnyben. Januárban ennek a 10 százaléknak is csak egészen kicsiny részét lehetett volna átárazni, de az FHB ennek marginális jelentősége miatt nem nyúlt a régi hitelek kamatához. Ha a bank az átárazás mellett dönt, akkor a korábban felvett változó kamatozású hitelek kamata 5,25 százalék lenne, amihez 1,5 százalék kezelési költség járul. Ennyi volt a decemberi átárazódási kondíció is, ugyanis az átárazódások kamatlábát a banknál a legutoljára kibocsátott, egyéves kamatperiódusú jelzáloglevelek kamatlábához igazítják. Ilyenre legutóbb novemberben hónapban került sor.

Az FHB-nél csak a jelzáloglevél-kamattámogatású konstrukciók árazódnak át, mivel itt létezik egy-, öt- és tízévente változó kamatozású konstrukció is. Kiegészítő kamattámogatású hitelfajtát - szemben az OTP-csoporttal - a banknál csak ötéves kamatperiódusú változatban kínálnak.

A HVB Jelzálogbank - tudta meg a Napi Gazdaság a vezérigazgatótól - nem árazta át januárban az éves kamatperiódusú hiteleket. Az, hogy ez az intézkedés februárban megtörténik-e, az aktuális refinanszírozási kamatszinttől és üzletpolitikai döntéstől is függ.

Napi Gazdaság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek