Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Madách-ünnepség Balassagyarmaton

Madách Imre születésének 181. évfordulóját köszöntötték kedden, Nógrád megyei ünnepségen, Balassagyarmaton.


Dátum: 2004-01-20 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:59.284283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója, köszöntőjében azt mondta: Európa a felvilágosodás kora óta a kérdésekre épül. "Éppen ezért van szükségünk azokra az eszmékre, amelyeknek Madách adott hangot életművével, hogy keresni kell az igazságot, a jót, az üdvözítőt, de nyitottnak kell maradnunk a mások igazról, jóról, üdvözítőről vallott nézetei iránt is".

Dóra Ottó, Nógrád megye közgyűlésének elnöke azt hangsúlyozta: az idő nem tudta kikezdeni Madách életművét, azt a filozófiát, amely időben és összefüggésekben tanít gondolkodni.

Az elnök lelkeken és határokon átívelő kulturális integráló erőnek nevezte Madách életművét. Hozzátette: erre ma is nagy szükségünk van.

Az ünnepségen Nógrád megye Madách-díjait Bódi Györgyné salgótarjáni könyvtáros, Tibay András balassagyarmati előadóművész és az 50 éve alapított Palócföld irodalmi folyóirat szerkesztősége vehette át.

Az immár negyvenedik alkalommal megtartott ünnepség részeként rendezték meg a Madách-Mikszáth vers- és prózamondó versenyt, amelynek győztese Hajdú Anett, a pécsi Babits Mihály Gyakorló Gimnázium tanulója lett. Ugyancsak a kapcsolódó programok sorában kapott helyet a budapesti Nemzeti Színház Tragédia bemutatóinak díszleteiből, kellékeiből rendezett kiállítás, valamint a Madách Társaság által megjelentetett Madách Bibliográfia 1993-2003 című kiadvány szerkesztőivel megtartott tudományos fórum.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek