A cseh püspökök támogatják IV. Károly király boldoggá avatását
Támogatja a cseh katolikus püspöki konferencia a Szentszéknek azt a döntését, hogy boldoggá avatja I. Károly osztrák császárt, aki IV. Károly néven egyben Magyarország utolsó királya volt.
Dátum: 2004-01-20 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:59.570803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utolsó Habsburg uralkodó háborúellenes beállítottsága mind máig cselekvésre ösztönző forrásul szolgál konfliktusok megoldásához - hangoztatta Jan Graubner olmützi érsek a Wiener Kirchen Zeitung című osztrák egyház lapnak nyilatkozva. I. Károly nem akarta az "örökölt háborút", és mindent megtett, hogy országait kivezesse a világháborúból - idézte az érsek szavait kedden a Kathpress katolikus hírügynökség.
Karácsony előtt néhány nappal jelentették be a Vatikánban, hogy a pápa aláírta azt a rendeletet, amelyben az egyház hivatalosan elismer egy csodálatos gyógyulást. Ez Habsburg Károly száműzetésben bekövetkezett halála után történt; egy halálos beteg brazil apáca Károly közbenjárását kérte gyógyulása érdekében. Felépülését utóbb orvosok és teológusok megerősítették. A boldoggá avatáshoz a csoda elismerése szükséges. IV. (I.) Károly - Habsburg Ottó apja - 1887-től 1922-ig élt. A boldoggá avatásra előreláthatóan még az idén sor kerül.
MTI - fidesz.hu