Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tivornya és erőszak: vádemelés a KEHI-elnök fia ügyében

Még a héten megtartja az iratismertetést, s a jövő héten várhatóan vádemelési javaslattal átadja az ügyészségnek a budaörsi rendőrkapitányság annak a hat fiatalnak az ügyét, akik tavaly május 11-én egy házibuliban, fogságban tartottak, megaláztak és megerőszakoltak egy 17 éves lányt. Az eset annak idején azért keltett országos visszhangot, mert, a gyanúsítottak között van a KEHI elnökhelyettesének fia is.


Dátum: 2004-01-21 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:02.566604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megerőszakolt lány először egy telefonfülkéből hívta fel a rendőrséget elpanaszolni, hogy egy házibuliban többen megerőszakolták. Mire a járőrök az általa megjelölt utcába értek volna, már nem találták ott. Három nappal később a sértett személyesen is elmesélte a rendőröknek, hogyan csalták el a házibuliba, ahol leitatták, kábítószeres cigaretta elszívására kényszerítették. Miután - viszonylag rövid időn belül - védekezésre képtelen állapotban került, "barátai" heccből megalázták - állítása szerint egyikük levizelte -, bántalmazták, végül megerőszakolták.

A rendőrségnek - mint korábban a budaörsi rendőrkapitányság illetékese elmondta - sikerült bizonyítania, hogy egy fiú megerőszakolta a lányt, egy másik pedig kísérletet tett rá, noha erőszakra utaló nyomokat nem találtak rajta. Igaz, amikor az erőszakot elkövették rajta, az elfogyasztott ital és drog hatására már nem volt képes komoly ellenállást kifejteni az erőszakoskodókkal szemben. A gyanúsítottak közül többen beismerő vallomást tettek. Amit elmondtak, a lényeget tekintve egybecseng a lány által elmondottakkal, a nemi erőszak kivételével, ezt senki nem vállalta el, sem azt, hogy bárki közülük pszichikai bűnsegédként segített volna a sértett megerőszakolásában.

Forrás: Népszabadság, 2004. január. 21.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek