Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányellenes tömegtüntetés Varsóban

Több tízezren gyűltek össze pénteken a varsói Pilsudski téren azon a nagy tüntetésen, amelyet a Szolidaritás szakszervezet rendezett a munka törvénykönyvének módosítása ellen.


Dátum: 2002-04-26 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:02.736179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány által már elfogadott tervezet, melynek fő célja a 18 százalékot meghaladó munkanélküliség enyhítése, a szakszervezet álláspontja szerint megkönnyíti a dolgozók elbocsátását, és így céljával ellentétben éppen a munkanélküliség további növekedését fogja előidézni. A szejm nemrég foglalkozott a módosításokkal, amelyeket további átdolgozásra egy rendkívüli parlamenti bizottsághoz továbbított.

A tüntetésen, melyen a szervezők szerint mintegy 50 ezren, a rendőrség szerint 30 ezren jelentek meg, Marian Krzaklewski, a Szolidaritás elnöke mondott beszédet. Kijelentette, hogy a párbeszéd az egyetlen módja a vitás kérdések megoldásának, és az a mód, ahogyan a kormány a munka törvénykönyvét módosítani akarja, tömeges konfliktusokhoz vezet.

A tüntetők Szolidaritás-zászlók ezreit lobogtatták, kormányellenes táblákat emeltek a magasba és hasonló jelszavakat kiáltoztak. A nagygyűlés után a menet megindult a szejm felé, ahol Marek Borowski házelnök fogadja képviselőiket. A tüntetés jelentős fennakadásokat, forgalom-eltereléseket okozott Varsó belvárosában.

A nagygyűléssel egy időben a Szolidaritás több száz híve a gazdasági minisztérium előtt tüntetett a lengyel állami telefontársaság, a Telekomunikacja Polska eladása ellen.

A munka törvénykönyvének kormány által elképzelt módosítását a baloldali kormánnyal hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló OPZZ szakszervezet is ellenezte. Április 11-én - rendhagyó módon - az OPZZ a Szolidaritással együtt tüntetett Varsóban a kormány munkaügyi politikája ellen. Néhány nappal később azonban az OPZZ közös álláspontra jutott a főbb munkaadókkal. Ennek szépséghibája, hogy a háromoldalú bizottságon (kormány-munkaadók-szakszervezetek) kívül jött létre.

Kapcsolódó elemek