Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A költségvetés megbukott: a Fidesz magyarázatot vár a kormánytól

A Fidesz az Országgyűlés január 26-i rendkívüli ülésén határozattervezetet nyújt be, melyben arra kéri a kormányt, adjon magyarázatot, miként fordulhatott elő, hogy - alig három héttel a költségvetés elfogadása és egy héttel annak hatálybalépése után -, ily drámai mértékben változtak meg a költségvetés irányszámai. A Fidesz elvárja, hogy a kormány haladéktalanul intézkedéseket tegyen a gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében.


Dátum: 2004-01-21 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:03.797056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2004. évi költségvetés valódi számairól és a várható megszorító intézkedésekről

Alig egy héttel a 2004. évi költségvetés hatálybalépése után kiderült, hogy a 2003. évi CXVI. törvény számai nem valós számadatokon alapulnak. Kiderült, hogy az elfogadott 3,8 %-kal szemben az államháztartás 2004. évi hiánya egynegyedével lesz magasabb, várhatóan eléri a 4,6%-ot. Ez azt jelenti, hogy a hiány mintegy 120-150 Mrd Ft-tal fogja meghaladni az Országgyűlés által a költségvetési törvényben rögzített mértéket.

Az eltérés bizonytalanságot okoz a gazdaságban, és joggal kelt bizonytalanságot az emberekben. A kialakult gazdasági-pénzügyi helyzetre tekintettel az Országgyűlés:

1. Felkéri a Kormányt, hogy adjon magyarázatot arra, miként fordulhatott elő, hogy - alig három héttel a költségvetés elfogadása és egy héttel annak hatálybalépése után -, ilyen mértékben változtak meg a költségvetés irányszámai.

2. Felkéri a Kormányt, hogy 2004. február 15-ig az Országgyűlés számára írásbeli beszámoló formájában adjon magyarázatot:

- az államháztartási hiány nagyságára,

- arra, hogyan kívánja megakadályozni az államadósság drámai növekedését,

- arra, hogyan kívánja visszaszerezni a piaci szereplők és a nemzetközi pénzpiacok előtt a magyar gazdaság hitelességét

- valamint arra, hogy tarthatók-e a 2003. évi CXVI. törvény 1. §-ában a 2005-re, illetve a 2006-ra meghatározott, az államháztartás hiányára vonatkozó irányszámok.

3. Felkéri a Kormányt, hogy 2004. február 15-ig az Országgyűlés számára írásbeli beszámoló formájában adjon tájékoztatást arról, hogy a kijelölt pénzügyminiszter által bejelentett 120 Mrd Ft-os megszorító intézkedéscsomag, illetve az erre az évre előirányzott 0,8%-os hiány növekedése milyen gazdasági számításokon alapul, illetve a megszorítások a társadalom mely rétegeit, és milyen mértékben fogják érinteni.

4. Felkéri a Kormányt, hogy haladéktalanul tegyen intézkedéseket a gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében, és amennyiben indokolt, a szükséges törvénymódosításokat február 15-ig terjessze az Országgyűlés elé.

5. Kinyilvánítja azt a szándékát, hogy Magyarország 2008. január 1-jével csatlakozzon az euró-övezethez, egyúttal felkéri a Kormányt, hogy ennek érdekében minden szükséges intézkedést tegyen meg.

I n d o k o l á s

"Ez egy olyan költségvetés, ahol először az elmúlt években végre megjelenik az, hogy nem nyújtózkodunk tovább, mint ameddig a takarónk ér. Csak egy kicsit. Azzal a 3,8 százalékos hiánnyal. Ezt a 3,8 százalékot én azért szögezem le olyan elemként, amit mindenképpen be fogok tartani azért, mert egy reális, helyes pozíciót szeretnék a magyar gazdaság számára. ... ha a 3,8 százalékot komolyan vesszük, és azt folyamatosan figyelemmel kísérjük, hogy attól nem térhetünk el, akkor ez mindenkit meg fog nyugtatni, a befektetőké részéről is, mert látják, hogy ez egy elszánt kormány." (Medgyessy Péter, 2003. december 8. m1)

Szemben a miniszterelnök szavaival - a parlamenti demokrácia 14 éves története során először - az újév beköszöntét követő egy héten belül kiderült, hogy a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetése hamis számadatokon alapul. Megdöbbentő, hogy alig egy hónappal a miniszterelnök fenti nyilatkozatát követően az új pénzügyminiszter-jelölt bejelentette: az államháztartás 2004. évi hiánya mégsem 3,8, hanem legalább 4,6 százalék lesz, ezen kívül pedig egy 120 milliárdos megszorító csomag is bevezetésre kerül. A Magyar Országgyűlés megdöbbenéssel és értetlenséggel áll azelőtt, hogy a pénzügyminiszter, és a korábban pénzügyminiszterként tisztséget ellátó miniszterelnök még egy hónappal ezelőtt sem észlelte, illetve nem jelezte, hogy a költségvetés sarokszámai nem felelnek meg a valóságnak, ezért azokat módosítani kell. Az Országgyűlés kormánypárti többsége így egy valótlan adatokon alapuló, álköltségvetést fogadott el.

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének alkotmányos kötelezettsége, hogy számon kérje és felszólítsa a Kormányt: adjon magyarázatot a történtekre, és haladéktalanul adjon tájékoztatást a tervezett lépésekről. Az Országgyűlés határozatban kívánja rögzíteni, hogy Magyarország a kormány által bejelentett időpontban, azaz 2008-ban csatlakozzon az euró-övezethez.

Budapest, 2004. január 20.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Rogán Antal

frakcióvezető-helyettes

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek