Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ország állapotáról: Kertelés nélkül, sürgősen

Az Országgyűlés jövő heti rendkívüli ülésén a 2004. évi költségvetés valódi számairól és a várható megszorító intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat sürgősséggel történő tárgyalását kéri a házelnöktől a Fidesz. Áder János frakcióvezető kezdeményezése szerint a Parlament Házszabálytól való eltéréssel vitatná meg az indítványt, hogy annak elfogadására még a január 26-i rendkívüli ülésen lehetőség legyen.


Dátum: 2004-01-21 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:04.094122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Szili Katalin

az Országgyűlés Elnöke részére

Helyben

Tisztelt Elnök Asszony!

Az Országgyűlés Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY. határozat 39. § (1) bekezdése alapján 2004. január 26-ára rendkívüli ülés összehívását kérjük "a 2004. évi költségvetés valódi számairól és a várható megszorító intézkedésekről" szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása érdekében, melyeket a 39. § (3) bekezdése alapján benyújtunk.

Annak érdekében, hogy a 39. § (3) bekezdése értelmében tárgysorozatba került határozati javaslat tárgyalása a 39. § (6) bekezdése szerint minél hamarabb megkezdődhessen, kérjük a határozati javaslat sürgős tárgyalását is.

Kérjük továbbá, hogy a határozati javaslat megtárgyalására - Házszabálytól való eltéréssel - úgy kerüljön sor, hogy elfogadására még a 2004. január 26-i rendkívüli ülésen lehetőség legyen.

A Házszabály által előírt számú aláírást mellékeljük.

I n d o k o l á s

A Kormány 2004. január 13-án bejelentette, hogy az államháztartás 2004. évi hiánya egynegyedével nagyobb lesz a tervezettnél. A költségvetésben meghatározott 3,8% helyett most 4,6%-ot irányoz elő a kormány. A drámai eltérés bizonytalanságot okoz a gazdaságban és joggal kelt bizonytalanságot az emberekben. Mindemellett - a kormány által benyújtott és kormánypártok által megszavazott 2004-es költségvetési törvényt szintén felülírva - a közeljövőben egy 120 milliárdos megszorító csomag bevezetésére is sor kerül.

Nem fordult még elő fiatal demokráciánk 14 éves történetében, hogy alig hét nappal életbe lépése után megbukjon az ország költségvetése. A köztársaság polgárai haladéktalan és őszinte magyarázatot várnak arra, hogyan fordulhatott elő, hogy az ország költségvetése nem valós számadatokon alapul és a Kormány át kívánja írni azt. A kialakult gazdasági-pénzügyi helyzet azonnali cselekvést igényel, amelynek során a szükséges lépések megtételét az Országgyűlésnek is meg kell vitatnia, és határozatban kell rögzítenie elvárásait a Kormány felé. Ez különösen azok után indokolt, hogy a január 19-ére összehívott költségvetési bizottsági ülésen a meghívás ellenére nem jelent meg sem László Csaba pénzügyminiszter, sem pedig Medgyessy Péter kormányfő. A magyarázatadás elmulasztása, a késlekedés az ország és a polgárok gazdasági-pénzügyi helyzetének további romlásával, és a felelős gazdaságpolitika iránti bizalom teljes elvesztésével járhat. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja ezért indítványozza az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását és egy gyors, hatékony cselekvést előíró országgyűlési határozat megtárgyalását és elfogadását.

Budapest, 2004. január 20.

Áder János

frakcióvezető

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek