Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne Lamperth: Draskovics nyilatkozzon az önkormányzatoknak

Mivel a belügyminiszter válaszai többször nem egyeztek a valósággal, a Fidesz a kijelölt pénzügyminiszterhez fordul: most, az önkormányzatok költségvetésének tervezésekor kell nyilatkozzon arról, hogy a 120 milliárd forintos megszorító csomag érinti-e a helyhatóságokat - mondta Szita Károly és Kósa Lajos szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dátum: 2004-01-21 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:04.721924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly elmondta, a Fidesz önkormányzati tagozata kibővített elnökségi ülést tart, melyre minden megyéből érkeztek polgármesterek. A Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke rámutatott: a települések 2003-ban, az önkormányzatok fekete évében 200 milliárd forint értékű vagyont kényszerültek eladni, az önkormányzatok hitelállománya pedig 60 milliárd forintról 120 milliárd forintra, azaz duplájára nőtt. A 2004-es költségvetés még ennél is rosszabb helyzetet teremt: mintegy 100 milliárd forinttal kapnak kevesebbet, mint amennyire feltétlenül szükségük volna ahhoz, hogy működni tudjanak, és még nem lehet tudni, hogy mit hoz a Draskovics-csomag.

A helyhatóságoknak február 15-ig kell elkészíteniük költségvetésüket, ezért Draskovics Tibornak még most nyilatkoznia kell arról, hogy az önkormányzatok megkapják-e a mintegy 45 ezer közalkalmazott bérét és az annak emeléséhez szükséges forrásokat, ez ugyanis nem szerepel a kormánypártok által a Parlamentben elfogadott 2004-es költségvetésben - mondta Kaposvár polgármestere.

Bizonytalanságba sodort önkormányzatok

"Az önkormányzati rendszernek fogalma sincs, hogy mit csináljon, nem tudja megtervezni a költségvetését, olyan helyzetbe hozta a kormány" - jelentette ki Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. A fideszes országgyűlési képviselő hozzátette: a legnagyobb felelőtlenség, ha a kormány nem mondja meg világosan az önkormányzati rendszernek, mire számíthat, amikor ez évi költségvetését összeállítja. Mivel Lamperth Mónika több alkalommal is olyan választ adott települési vezetők kérdésére, amelyekről később kiderült: nem fedik a valóságot, ezért Draskovics Tiborhoz fordulnak a polgármesterek kérdéseivel.

Debrecen polgármestere hangsúlyozta: aki megszorító csomagot javasol az önkormányzatoknak, annak azt is meg kell mondania, mely ágazati törvény ad lehetőséget rá. Jelenleg a helyhatóságok helyzetét a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásával nem lehet orvosolni, az egyes ágazati törvényeket (oktatás, szociális szféra) figyelembe véve ugyanis létszámhiány van.

Sorra születnek azok a jogszabályok, például az EU miatt is, amelyek pluszkiadásokat írnak elő az önkormányzatok számára. A módosított közoktatási törvény például előírja, hogy minden olyan iskolában, ahol nincs aula, építeni kell egyet - tette hozzá. Túl azon, hogy ennek a passzusnak sok településen semmi értelme nincs, a feladathoz nem társul fedezet, holott az önkormányzatok még a közintézmények akadálymentesítését sem tudják megoldani. Mindez a helyhatóságok ellehetetlenüléséhez vezet - szögezte le Kósa Lajos.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek