Molnár Csaba csaknem négy hónappal később jelentette az ajándékot
Csaknem négy hónappal később jelentette feletteseinek a szír pénzváltótól kapott ajándékot Molnár Csaba alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság hivatali visszaéléssel, hivatali vesztegetéssel és államtitok-sértéssel gyanúsított osztályvezetője - közölte az ügyészség szerdán, Budapesten.
Dátum: 2004-01-21 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:05.355441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Csaba augusztus 20-án egy autómosóban találkozott D. Zoltánnal és a szír Bassam T.-vel, akiknek pénzváltással foglalkozó vállalkozásuk volt, és elfogadott tőlük egy ajándékcsomagot - mondta sajtótájékoztatóján a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal osztályvezető ügyésze.
Turi András közölte: az alezredes erről csak december 2-án írt jelentést, miután Salgó László országos rendőrfőkapitány erre utasította.
Elmondta: a csomag tartalmáról eddig egyedül Molnár Csaba beszélt, az ő elmondása szerint abban sütemény, bizsu karlánc, fa ceruzatartó és fa névjegytartó volt. Megjegyezte: a pontos tartalmat nem ismerik, de vizsgálják, valóban ez volt-e az ajándékcsomagban és a tárgyak értékét felbecsültetik.
Az ügyész beszámolt arról: Molnár Csaba egy, a pénzmosásról tartott előadása után ismerkedett meg D. Zoltánnal, akivel ezt követően többször találkoztak szórakozóhelyen, utcán, és a férfi - ismereteik szerint - járt az alezredes lakásán is.
D. Zoltán és üzlettársa, Bassam T. azt kérte az alezredestől augusztus 20-án, járjon közben azért, hogy a Volksbank ne szüntesse meg velük a pénzváltási tevékenységre vonatkozó szerződést.
Molnár Csaba augusztus 25-én találkozott a Volksbank vezetőivel, akik arról tájékoztatták: fel kívánják számolni a pénzváltó tevékenységet. Az alezredes a találkozón nem hozta szóba az ajándékozók kérését.
Turi András beszámolt arról is, a bank október 7-én pénzmosás-gyanúra utaló bejelentést tett az alezredes által vezetett pénzmosás elleni osztálynál. Molnár Csaba október 22-én tájékoztatta a pénzváltókat arról, hogy bejelentés érkezett velük kapcsolatban - a bejelentés egyébként államtitok - és azt tanácsolta nekik, visszamenőleg ők is tegyenek bejelentést a pénzmosás-gyanús esetekről. Ezt követően rövid időn belül 77 bejelentés érkezett a cégtől.
"Hangsúlyozni szeretném: a hivatali kapcsolatban az autómosás közbeni ajándék-átvétel enyhén szólva szokatlan. Szokatlan továbbá, hogy egy magas beosztású rendőrtiszt olyan ajándékot fogad el, amelynek pontos tartalmát nem ismeri" - mondta.
"A pénzmosás elleni osztály feladata a bejelentések kezelése, nyílt és titkos nyomozások folytatása és kötelességük a bejelentésre kötelezetteket tájékoztatni a bejelentéstétel köréről. (...) Ez egy olyan kettősség, amit nagyon nehéz feloldani, erről az ORFK vezetése információim szerint tud, valószínűleg szerencsétlen dolog, hogyha egyszerre kell hivatali kapcsolatban és büntető-eljárási kapcsolatban állni személyekkel" - jelentette ki.
"Úgy gondolom, az összes körülményt együtt kell vizsgálni: a hivatali kapcsolati jelleget, az ajándékok összetettségét és ismeretlen voltát az átvételkor és az akkor elhangzó kérést" - mondta az ügyész.
MTI - fidesz.hu