Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az agráriumban is csak a bizonytalanság a biztos

A "Köztársaság" költségvetése egy hét alatt megbukott, s ezzel együtt a magyar agrárium helyzete is bizonytalanná vált - mondta Borkó Károly fideszes képviselő szerdán, sürgetve, hogy a kormány egy új költségvetésben orvosolja a magyar gazdák problémáit.


Dátum: 2004-01-21 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:06.275112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján az elszalasztott lehetőségek időszakának nevezte az elmúlt esztendőt, amikor a kormány még tehetett volna valamit a magyar gazdák uniós felkészítéséért. 2003 a válságok éve is volt, válságot produkált - egyebek közt - a baromfi, a sertés- és a tejágazatban - emlékeztetett. Ez utóbbi a képviselő szerint a szarvasmarhatartásban is érezteti hatását, mert - mint mondta - a megye legtöbb településén megszűnt a szarvasmarhatartás, pedig egy filmből vett idézet szerint "a jószág volt itt az arany a népnek".

Ma már az extra tejet előállító gazdaságok tejét sem - vagy csak megalázóan alacsony áron - hajlandóak átvenni a külföldi tulajdonban lévő feldolgozók - jegyezte meg.

A politikus nehezményezte, hogy a kormány a termelők érdekében semmit nem tesz, legfeljebb a terméktanácsra mutogat.

A fideszes honatya szerint a problémákat a pályáztatási rendszer sem fogja megoldani. Ezzel kapcsolatban utalt rá, hogy a SAPRD-programból lehívható 52 milliárd forintból csak mintegy 30 milliárdot sikerült realizálni.

Kifogásolta, hogy a kifizető ügynökség akkreditációja lassan halad, az ügynökség "lelkét" képező számítógépes rendszer fejlesztése pedig csupán néhány hete kezdődött meg.

Borkó Károly bizonytalannak tartja a 2004 évi földalapú támogatás mértékét, forrása, hiszen - tette hozzá - a költségvetésben ennek fedezete nem áll rendelkezésre.

Hangsúlyozta, hogy a kormánynak a megbukott költségvetés helyett újat kellene benyújtani. Ez az utolsó lehetősége, hogy, hogy megsegítse a tönk szélére sodródott, kiszolgáltatott magyar gazdák százezreit - fogalmazott Borkó Károly.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek