Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leszereltek a katonák

A múlt év augusztusában bevonult katonák közül 3921-en szereltek le pénteken, miután teljesítették kilenc hónapos sorkatonai szolgálatukat - tudatta közleményében a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnoksága.


Dátum: 2002-04-26 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:03.036835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összesített adatok szerint különböző fegyelmi okok miatt négyen később szerelhetnek majd le. Ők csak büntetésük letöltése után hagyhatják el a hadsereg kötelékét.

A leszerelést megelőzően különböző okok miatt összesen 512 fiatal már korábban félbehagyta sorkatonai szolgálatát.

A leszerelő honvédeket pénteken a délelőtt folyamán ünnepélyes állománygyűlésen búcsúztatták el alakulatuknál, s azután szervezetten útnak indították őket lakhelyükre.

A fiatalok csaknem mindegyike leszerelési segélyt kapott, amely a honvéd alapilletmény - jelenleg 4950 forint - másfélszeresétől ötszöröséig terjedő összeg lehet. A segély megítélésében a parancsnokok döntöttek, figyelembe véve a katonák családi és szociális helyzetét.

Kapcsolódó elemek