Juszt közpénzből: megszűnik, mégis startol
Nem hosszabbította meg szerződését a múlt héten az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége A tv ügyvédje című műsor gyártójával, a műsorvezető Juszt László vállalkozásával, a CEARS Bt.-vel - értesült a Magyar Nemzet. Peták István, a testület MDF-es tagja megerősítve a lap információit elmondta: amennyiben a grémium szerdán ismét elutasítja a szerződés meghosszabbítását, a műsor februártól megszűnik.
Dátum: 2004-01-21 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:07.856823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
>Másik műsora a legnézettebbet váltja
Juszt ugyanakkor Fél évszázad címmel történelmi-politikai belsős magazinműsort indít. A dolog szépséghibája csupán az, hogy a nyugdíjasok műsorát vették le a képernyőről. Február 10-től ugyanis a legnézettebb MTV-műsor, a Szenes Iván vezette Nem csak a húszéveseké a világ helyett Jusztot kapnak a nyugdíjasok is. Szenes Iván műsorának - a Gondolj az apádra, ha rákerülsz a lapátra Hofi-produkcióval reklámozott - legutolsó része mintegy másfél millió nézőt vonzott.
Az elnökségben veszélybe került a Galéria kulturális magazin szerződésének meghosszabbítása is, többek között azért, mert egyes delegáltak furcsállták: az egyik műsor a köztévé Szabadság téri székházától pár száz méterre lévő helyszínnel műholdas kapcsolatot létesített, és azt el kívánta számoltatni az MTV-vel.
Az összeférhetetlen Obersovszky és Fiala
Tévés berkekben többen furcsállják, hogy az Élesben két műsorvezetője - ők egymást váltva szerepelnek - úgy számláz adásonként nyolcvanezer forintot az MTV-nek, hogy ténykedésük az MTV közszolgálati műsor-szolgáltatási szabályzata alapján összeférhetetlen. Obersovszky Péter a Klubrádióban, Fiala János pedig a Budapest Rádióban is vezet műsort.
Pindroch Tamás, Magyar Nemzet - fidesz.hu