Megkopasztották a baromfitenyésztőket
A Hajdú-Bét Rt. csődje kistermelők százait ránthatja magával, és munkahelyek ezreit sodorhatja veszélybe. Mindezért részben a szocialistákhoz közel álló Wallis Rt. a felelős, amely lehetővé tette, hogy a cégből mintegy kétmilliárd forint kiáramolhasson. Erről Arnóth Sándor és Vitányi István fideszes országgyűlési képviselők beszéltek szerdai sajtótájékoztatójukon.
Dátum: 2004-01-21 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:08.481801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arnóth Sándor rámutatott: a Hajdú Bét Rt. vezetőségét ugyancsak felelősség terheli, hiszen - mint megjegyezte - az árak alacsonyan tartásával és "fényűző" életmódjukkal maguk is hozzájárultak a kialakult helyzethez.
Hangsúlyozta: az ország legnagyobb baromfivállalatának adósságai miatt a tej-, a sertés és a baromfi válság által amúgy is sújtott termelők hónapok óta nem jutnak hozzá a pénzükhöz.
Arnóth Sándor tájékoztatása szerint a Fidesz Hajdú-Bihar megyei képviselői nyílt levélben fordultak Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, arra kérve őt, hogy a Hajdú-Bét Rt. termelőinek nyújtson "gyors, hathatós és valóban kézzelfogható" segítséget.
Vitányi István arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hajdú-Bét Rt. és a termelők közötti megállapodás a nagyvállalatnak egyoldalú előnyöket biztosít. Az oroszlán és a nyúl szerződése ez - fogalmazott.
Vitányi István példaként elmondta, hogy a Hajdú-Bét a szerződésben kikötötte: a termelők ingatlanaira jelzálogot jegyeztet be. A képviselő megemlítette: a baromfivállalat egyoldalúan megváltoztatta a szerződésben rögzített árakat is.
fidesz.hu