POFOSZ: nem felejthetők a kommunizmus áldozatai
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) egyetért Szájer József, a Fidesz alelnöke, valamint Vaira Vike-Freiberga lett elnök asszony kezdeményezésével az Európai Parlamentben, mely szerint szükség van a kommunizmus áldozataira és törvénytelenségeire való folyamatos emlékezésre.
Dátum: 2004-01-21 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:09.501752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A POFOSZ a Kommunizmus Üldözötteinek Nemzetközi Szövetségén belül (INTER-ASSO) - ahol 18 tagállam képviselteti magát-, erőfeszítéseket tesz és hasonló kezdeményezést folytat a kelet-európai tagszervezetekkel közösen.
Folytatni kívánjuk a 2000-ben a Vilniusban megrendezett tanácskozást, ahol neves történészek, jogászok és a kommunizmus áldozatai kimondták, a "kommunizmus bűnei nem évülhetnek el"!
A POFOSZ az 56-os forradalom és szabadságharcunk 50. évfordulójára való felkészülése során, hatékonyabb tevékenységet kíván érvényesíteni e fontos, az emberiséget mélyen érintő kérdésekben.
Magyar Politikai Foglyok Szövetsége
Vasvári Vilmos
elnök