Iraki tömegpusztító fegyverek: eddig ismeretlen Kelly-interjú
Irak tömegpusztító fegyverei "azonnali" fenyegetést jelentettek, de nem annyira azonnalit, ahogy a brit kormány a háború előtt feltételezte - ez derül ki abból az eddig nem sugárzott BBC-interjúból, amely David Kellyvel, a brit kormány fegyverzetügyi tanácsadójával készült öngyilkossága előtt.
Dátum: 2004-01-21 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:09.806339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kelly azután lett öngyilkos - súlyos belpolitikai válságba taszítva a brit kormányt -, hogy belekeveredett a kormány és a BBC közötti példátlan csatározásba, amely az iraki fegyverzetről szóló hírszerzési anyagok kezelésének kérdésében robbant ki. Az akkor még meg nem nevezett szakértő a BBC rádió egyik tavaly tavaszi műsora szerint azt mondta, hogy a kormány feltupírozta a tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési anyagokat.
Ezt a kormány dühödten cáfolta, és követelte a forrás megnevezését; ebben a szópárbajban került nyilvánosságra Kelly neve.
A szakértővel azonban még 2002 októberében készült egy tv-interjú, amelyet csak szerdán este tűzött műsorra a BBC tv Panorama című külpolitikai magazinja. Az előre ismertetett részletekből az derül ki, hogy a szakértő maga is súlyos veszélynek gondolta az iraki fegyvereket. Kelly azt mondta: ha a tömegpusztító eszközök robbanófejei nincsenek is még feltöltve hatóanyaggal, ezt "napokon vagy heteken belül" el lehet végezni.
Ezzel a szakértő maga is egyértelműen azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Iraknak a háború előtt voltak bevethető tömegpusztító fegyverei. Véleménye azonban egy lényeges ponton mégis eltért a kormány később közzétett hírszerzési dossziéjától, amelyben az állt, hogy ezek az iraki fegyverek "45 percen belül" bevethetők voltak.
Ettől függetlenül Kelly is "azonnali veszélynek" nevezte az iraki tömegpusztító fegyvereket, amelyekből akkori szavai szerint "kis mennyiség is elegendő rendkívüli katonai hatás eléréséhez". A szakértő hozzátette, hogy Irak e fegyverkapacitása akkoriban már nem volt olyan mértékű, mint az 1991-es első öbölháború előtt, mert a kapacitás azóta fokozatosan leépült.
A szövetségesek a háború vége óta nem lelik a nyomát a beavatkozás fő indokaként megjelölt iraki tömegpusztító fegyvereknek, ami komoly belpolitikai feszültség forrása Nagy-Britanniában. A kormányra még nagyobb veszélyt jelent azonban a Kelly öngyilkosságának hátterét feltárni hivatott vizsgálat; az erről szóló jelentés közzététele jövő szerdán esedékes.
Londoni kommentárok szerint elvileg Tony Blair miniszterelnök pozíciója is tarthatatlanná válhat, ha a Lord Hutton lordbíró által összeállított jelentés az ő felelősségét is megállapítja az öngyilkossághoz vezető eseményfolyamban.
MTI - fidesz.hu