Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Agrárkamara: a mezőgazdaságot nem érintheti a Draskovics-csomag

A Magyar Agrárkamara a tejágazatban tapasztalt kritikus helyzetre való tekintettel - más szervezetekkel együtt - levélben fordult a miniszterelnökhöz segítséget kérve a piaci és szabályozási válság enyhítéséhez.


Dátum: 2004-01-21 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:11.607966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kamara szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a keddi elnökségi ülés foglalkozott a szarvasmarha ágazatban kialakult kritikus helyzettel is. Az elnökség megállapította, hogy a jövedelmezőség számottevő romlása miatt a tehéntartó gazdaságok száma gyorsuló ütemben csökken. Általában a kisebb gazdaságok hagynak fel szarvasmarha-tartással.

A kamarai közlemény hangsúlyozza: az önköltség már 2003-ban literenként 70-75 forint körül alakult, s az idén a magasabb takarmányárral elérheti a literenkénti 80 forintot. Mivel a felvásárlási szerződéseket literenként 60-64 forintos áron kötötték, azok a termelők, akik e feletti önköltséggel dolgoznak, kiesnek a piaci szereplők közül.

Az elnökségi ülésről közölt összefoglaló elégedetten veszi tudomásul, hogy a kamara tanácsadói hálózata jó eredménnyel vett és vesz részt a termelők uniós felkészítésében. A tanácsadói hálózatra a csatlakozásig még intenzívebb munka vár. Segítenie kell a termelőket a pályázatok és támogatási rendeletek megismerésében, az adminisztratív feladatok elvégzésében. A kamara csoportos oktatásokon, a helyi tanácsadókon keresztül oldja meg ezt a feladatot.

A kamara elnöksége aggodalmának adott hangot az áfa-visszaigénylés rendszerének módosulásával kapcsolatban is. A mezőgazdasági beruházások után nem igényelhető vissza az áfa, így a támogatási összegek lényegesen alacsonyabb értékben hasznosulhatnak.

Az elnökség szerint az Európai Unióhoz történő csatlakozásig a megszorító intézkedések nem vonatkozhatnak az agráriumra, az agrárgazdaság felkészítésének elsőbbséget kell kapnia.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek